Újabb diplomáciai frontot nyitott Belgrád azzal, hogy Miroslav Lajcak, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője intézkedései elleni támadással újjáélesztette a boszniai Szerb Köztársaság kérdését, s tüstént össze is kapcsolta a koszovói rendezési folyamattal. A nemzetközi közösség reagálása nem maradt el. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Olaszország belgrádi diplomatái tiltakozó jegyzéket nyújtottak át Vuk Jeremics külügyminiszternek, figyelmeztetve a boszniai Szerb Köztársaság és Koszovó kérdésének megengedhetetlen kiegyenlítésére. Belgrád kemény hangon tiltakozott.
A boszniai szerbek politikai képviselői szerint Nikola Spirics szerb nemzetiségű boszniai kormányfő egy nappal korábbi lemondása logikus lépés volt, miután Lajcak döntést hozott arról, hogy módosítja az állami intézményekben a döntéshozatal módját. Ez korábban úgy működött, hogy amennyiben nem volt teljes konszenzus a bosnyák, a szerb és a horvát képviselők között, nem lehetett döntést hozni. Lajcak a vétójogot megszüntette, s ez a szerbek ellenkezését váltotta ki. Belgrádot külön dühítette a bosnyák üzenet Kostunica szerb kormányfőnek, hogy el a kezekkel Boszniától, mert „nemcsak az ujjára koppintanak, hanem az orrára is”. Kostunica az előállt helyzetért a szlovák nemzetiségű Lajcakot tette felelőssé.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről