Fico udvariatlansága

2007. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Köszönetet mondtunk Tom Lantosnak, hogy levelet intézett Robert Fico szlovák miniszterelnökhöz. Különösen fontosnak tartom, hogy a Benes-dekrétumok mellett az Egyesült Államok nagy figyelmet szentel Malina Hedvig ügyének is – nyilatkozta lapunknak Németh Zsolt, aki az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának az Egyesült Államokba hivatalos látogatást tett delegációját vezette. A delegáció tagjai Washingtonban többek között Tom Lantossal, a szenátus külügyi bizottságának elnökével és Kurt Volker Magyarországért felelős külügyi államtitkár-helyettessel folytattak megbeszélést. „Abszurd, hogy Malina Hedvig ellen eljárás folyik” – hangsúlyozta Németh Zsolt. A Fidesz politikusa egyben „nagyon nagy fokú udvariatlanságnak” tartja a szlovák kormányfő elutasító válaszát az amerikai képviselő levelére.
A magyar külügyi bizottság washingtoni látogatásán szóba került hazánk afganisztáni szerepvállalása is. „Amerikai tárgyalópartnereink jelezték, üdvözölnék, ha Magyarország kiterjesztené afganisztáni szerepvállalását az ország déli területeire” – közölte Németh Zsolt. A külügyi bizottság elnöke sem jogi, sem politikai akadályt nem lát abban, hogy az amerikai felkérésnek Magyarország eleget tegyen, mivel – mint mondta – az afganisztáni misszió a NATO felhatalmazásával zajlik. Az ügyben a kormány feladata meghozni a döntéseket – tette hozzá. Úgy tudjuk, a NATO védelmi minisztereinek ülésén is szóba került, hogy a holland kontingenst segítendő hazánk átvesz egy kiképző-összekötő feladatot a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban. Ha a megállapodás létrejön, a már korábban megígért 30 kommandós mellett így további 20-22 fő kiképzőtiszt utazna jövőre a térségbe.
Lapunk kérdésére, miszerint a megbeszéléseken szóba került-e a vízumkérdés, Németh Zsolt közölte: „Tárgyalópartnereink hangsúlyozták, hogy a vízumkérdésben egyelőre a kongresszusban a nyáron elfogadott jogszabály keretei között gondolkodnak. Ez alapján Magyarország nem kap vízummentességet.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.