Japán egyelőre nem a dzsesszről híres, bár kétségtelen, hogy talán a felkelő nap országában legerősebb a művészeti nevelés, s ennek eredményeképpen tehetségeik a világ vezető muzsikusai közt vannak. Magukba szívják az európai gyökerű kultúrát, s bár saját hagyományaik ápolására is sok energiát fordítanak, Japánt mégis inkább modern, nemzetközi közösségnek látjuk. Ezért nem is a csinnadratta érdekelt, amit a PR-szakemberek csaptak a Soil & Pimp Session körül, hanem egy félmondat: a dzsesszegyüttes az eredeti japán DJ-szcénából nőtt ki. Vagyis valami nagyon japánnal találkozunk.
Ma már az egész nemzetközi szakma elismerését kivívta a magyar népzenének a dzsessz különböző irányzataiba való integrálása, elég, ha Dresch Mihály vagy Borbély Mihály tevékenységére gondolunk. Valami ilyesmire számítottunk a Soil & Pimp Sessiontől is, s valószínűleg ezért okozott csalódást az egyébként pörgős bulihangulatot keltő hattagú csapat, amelynek frontembere mindössze bohóckodó hangulatfelelős. Muzsikájuk kétségkívül komoly technikai felkészültséggel, virtuozitással és kreativitással teli, viszont populáris, sok-sok közhellyel. A ritmust és a dallamokat alapvetően a funk és a hip-hop határozza meg, de mindezt mintha Boban Markovic csapatának zenéjével öntötték volna nyakon. Lényegében mindegyik szám azonos karakterű, végig teli torokból fújják a trombitát és a szaxofont, a kiváló zongorista is csak néha jut egy-egy rövidebb szólóhoz, a dobos háttérember marad. Szinte mindent a látvány határoz meg: a 70-es éveket idéző retroruhák, a tupírfrizurák és a mozgás. A Soil & Pimp Session a szórakoztatóiparban kétségkívül eredeti, a szigorúbb értelemben vett dzsesszen belül azonban inkább középkategória.
(Soil & Pimp Session, Budapesti Őszi Fesztivál, A38, október 19.)
origo.hu
Manfred Weber és Brüsszel fizeti Magyar Péter országjárását
