Kormányozni kellene végre

Nem azzal jellemezhetjük leginkább a mai helyzetben országunk állapotait, hogy utat tévesztettünk, hanem sokkal inkább azzal a megjegyzéssel, hogy világos célok hiányában és egy hiteltelen politikus fogságában vergődve sajnálatos módon egy zavarodott és széteső országban élünk.
Mi az az iránytű, amely mégis mozgatja a kormány s azon belül annak vezetője gondolatait, cselekedeteit? Ki kell mondani, hogy szinte egyetlen rövid távú és önző cél: a hatalom megtartása. A szocialisták fordítva ülnek a lovon. Valójában ugyanis az ország s azon belül annak polgárai és közösségei hosszú távú gyarapodása és felemelkedése lenne a kormányzati döntések legfontosabb iránytűje. Minden más ebből származtatott és ebből következő cél, illetve lépés lehetne csak. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Azt például, hogy semmilyen kormányzati intézkedés nem születhetne meg anélkül, hogy az ne az eszköze legyen egy hosszú távú gazdasági és társadalmi jövőkép megvalósításának. Melyek lehetnek ennek a nemzetstratégiai célrendszernek a legfontosabb elemei? Ennek a kérdésnek a megválaszolása előtt röviden tisztázzuk, hogy mi az, ami nem: a konvergenciaprogram például. Nem szabad ugyanis a célt és az eszközt összekeverni. A válságkezelés szükségességét nem elvitatva sem biztos, hogy az Európai Uniónak eljuttatott dokumentum a legszerencsésebb megoldás. (Ehhez elég csak a Magyar Nemzeti Bank leköszönt elnökének, Járai Zsigmondnak az utóbbi egy évben hangoztatott véleményét ismerni.) Ráadásul a konvergenciaprogram olyan eszköz kellene hogy legyen, amely mögött össztársadalmi stratégiai célok állnak. Azt gondolom, hogy nem szükséges ennek meghatározásánál vadonatúj dolgokra gondolni, hiszen a polgári kormány ezt legfontosabb elemeiben már megalkotta.
Bármennyire furcsa is, de a demográfiai szempontoknak, azaz a gyermekvállalási kedv fokozásának van az ország évszázados perspektívájában a legfontosabb szerepe. S ezt nemcsak gazdasági ösztönzőkkel, illetve eszközökkel segíthetjük elő, hanem a közösségeink – ezen belül a családjaink – erősítésével, a tervezhetőség, a kiszámíthatóság növelésével, a közösségerősítő és aktivitásfokozó lépésekkel. Nincs virágzó ország és társadalom a polgárosodás tömeges lehetőségének esélye nélkül. Egy évtized után újra hangsúlyoznunk kell: csak a jelenlegi energiákat mozgásba hozó, illetve a szunnyadó motivációkat feltáró és az előrevivő, ötleteket generáló és segítő társadalmi közhangulat – valamint az ezt aktívan ösztönző politika és közélet – segíthet ki bennünket ebből a lehetetlen és letargikus helyzetből.
A polgári kormányzás központi jellemzője az volt, hogy a munkára, az oktatásra és az otthonteremtésre ösztönözzön. A kormányzat megadta ezekhez a megfelelő ösztönzőket (diákhitel, otthonteremtési támogatások rendszere, minimálbér emelése, a kis- és a középvállalkozásoknak vissza nem térítendő állami támogatási lehetőségek a Széchenyi-terv pályázatain keresztül stb.). A részleteken igen, ám a lényegen nem kell változtatnunk. Ezt az aktivitásra ösztönző kormányzati politikát kell a jövőben is képviselnünk, s alkalomadtán gyakorolnunk is. Miért is? Az előbb elmondottakon kívül azért, mert csak ezen a módon erősödhet a megszakadt polgárosodás, javulhat a verseny esélye. Ezzel olcsóbb és jobb minőségű árukat kaphat a fogyasztó is, egyúttal izmosodhat a foglalkoztatás szempontjából legnagyobb részt vállaló kis- és középvállalkozói tábor. Polgárosodás és erős középosztály nélkül nincs igazi demokrácia, független és felelős szavazói tömegek hiányában a hatalom gátlástalan médiamanipulációi eredményesek lehetnek. Stratégiai jelentősége van ezért a polgárosodásnak és a civil közösségek megerősödésének ma Magyarországon.
Erős közösségekkel, nagyobb versennyel, hatékonyabb fogyasztóvédelemmel, fokozódó közteherviseléssel (több munkahellyel, illetve foglalkoztatottal) és egy egészségében, mentális jellemzőiben is megerősödött nemzettel olyan társadalmi kontroll alapjait és lehetőségét teremthetjük meg, amellyel meg lehetne akadályozni mindazt a becsapást és manipulációt, amelyet ma sajnos tömegesen regisztrálunk és szenvedünk el. Gondolok itt az uniós pénzek elosztásának panamáira, a pénzügyminiszter felháborító ügyeire és arrogáns nyilatkozataira, illetve a miniszterelnök folyamatos hazudozásaira. (Ezek konkrét felsorolása mára már csak az ügyek megnevezése esetén akár egy újságoldalnyi terjedelmet is igényelne.)
Ott tartunk, hogy már az is kijelenthető, nem jogállamban élünk. Példa erre az idei vagy a tavalyi költségvetési törvény is. A költségvetés ugyanis törvény, s ennek megfelelően a betűit és a számait is be kellene tartani. 2006-ban ugyanis mintegy 40 százalékkal lett nagyobb az államháztartás hiánya, mint ahogy azt tervezték. Ez csaknem 620 milliárd forintot jelent, amely összeg nagyságrendileg megegyezik az összes családi támogatás és a költségvetésből finanszírozott szociális támogatások együttes összegével. Vagy úgy is lehet számolni, hogy a lakástámogatások háromszoros összegéről van szó. S ezt az irdatlan pénzösszeget – amely az adósságlavina további erősödéséhez vezetett a tavalyi évben – a szocialista kormány mindenfajta parlamenti jóváhagyás, illetve döntés nélkül maga osztogatta el. Törvénytelenül és önkényesen jártak el. Még a saját képviselőiket sem vonták be a döntésekbe, s lényegében a Gyurcsány–Veres–Kóka trió önhatalmú eljárásával állunk szemben. A tanulságokat pedig még utólag sem képesek levonni.
Sajnos ezek az esetek nem példa nélküliek, hiszen az áfa-visszafizetés jogtalan késleltetése, illetve a gazdák pénzének visszatartása, kifizetésének megtagadása mind-mind ehhez a vezetői garnitúrához kapcsolódik. Önkény önkény hátán. S mindig az aktuális hatalmi érdekeknek megfelelően. Az ország adósságállománya eközben a 2002-es kormányváltáskor tapasztalható szint duplájára emelkedik a jövő év elejére. Kevesebb mint hat év alatt! Ma már ott tartunk, hogy az adósság fojtogató mértéke szinte kilátástalan helyzetet okozó veszélynek tűnik mind a három legfontosabb gazdasági szereplőnél: a háztartásoknál, a hazai kis- és középvállalkozásoknál és az államháztartásban. Eközben csőd közeli helyzetekről hallunk a kórházaknál és az önkormányzatok jelentős részénél is.
Tiszta vizet kell önteni a pohárba. Enélkül semmilyen intézkedéscsomag nem lesz hosszú távon sikeres. S nem ötletelni vagy érzelmeket felkorbácsoló, újabb és újabb kezdeményezésekkel előállni, hanem kormányozni kellene. Folyamatosan, apró bizalmi lépésekkel (mert az emberek nélkül semmi nem megy) a nemzet hosszú távú érdekeinek irányába kell haladni. Mégpedig felelősséggel. Mert anélkül a közélet közelébe sem szabadna menni.

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)