Nyomatok hozott anyagokból

Grafika – múlt, jelen, jövő. Ezt a gondolatkört járta körül a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a főiskolai grafikai oktatás századik évfordulója alkalmából tegnap rendezett tanácskozás. A Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületéről is szó esett, amely az előző évtizedben sokat tett a műfaj rangjának viszszaadásáért, az állami mecenatúra kiszámíthatatlansága miatt az utóbbi időben egyre nehezebb körülmények között.

Úgy tűnt a rendszerváltozás utáni években, talpra lehet állítani a piramist, azaz a központosított művészetpolitika helyét számos művésztársaságra épülő, színes, sokszínű művészeti élet foglalhatja el. Harmincnál több művészeti egyesület jött létre néhány év alatt, közöttük a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete is, amelyet 1999-ben jegyzett be a bíróság az 1921-ben alakult, azonos nevű szervezet jogutódjaként. Nagy hagyományok folytatására vállalkoztak a kortárs alkotók, hiszen a magyar grafika a két világháború között a fénykorát élte, az elszegényedett országban a műgyűjtés kiváló terepe volt a sokszorosított alkotás, ennek köszönhetően európai szintű művészetet hozott létre Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István és számos más magyar alkotó.
A művészcsoport megalakulásában kulcsszerepe volt annak – idézi fel az indulást Vásárhelyi Antal grafikusművész, az egyesület elnöke –, hogy Pesterzsébeten felszámolták a Művészeti Alap műhelyét, s annak gépeire alapozva a ferencvárosi önkormányzat Ábrahám Rafael festő- és grafikusművész kezdeményezésére grafikai műhely létrehozására kiutalta a művészeknek az egyik Lónyay utcai üres lakást. Ezt a teret hamar kinőtte a ma már százhetven tagot számláló egyesület, átköltözött a Ráday utca 27. szám alá, pályázati pénzekből alakították ki a műhelyt és a galériát. Néhány év múlva az önkormányzat segítségével egy újabb cserelehetőséget kihasználva a műhely új helyszínre költözött, amelyet azonban csak néhány méter választ el az előbbitől, ahol a galéria tovább működik.
Mára az egyesület egyrészt a magyar grafikai élet, másrészt a Kultucca meghatározó jelentőségű szereplőjévé vált. Olyan művészek tartoznak tagjai közé, mint Pásztor Gábor, Gyulai Líviusz, Almássy Aladár, Orosz István, Véssey Gábor, Kőnig Frigyes, Somorjai Kiss Tibor, Nagy Gábor, Szurcsik József és sokan mások, köztük tehetséges fiatalok is. Munkája azt példázza, amit egyébként külföldi kiállításokat járva is érzékelhetünk: a nemes grafikai eljárások és az új technikák találkozása a sokszorosított grafika reneszánszát ígéri. Nem véletlenül hívják számos helyre, külföldre is kiállítani az egyesület tagjait, alakulnak ki szoros kapcsolatai külföldi műhelyekkel. Az egyesület tagságának véleményét meghallgatják a kortárs művészet ügyeit illetően, díjat alapítottak a Miskolci grafikai biennálén.
Az állami mecenatúra azonban – mint oly sok más dologról – erről sem vesz tudomást. A pályázati rendszer nem működik – állítja Vásárhelyi Antal –, egyszerűen nincs kitalálva. A Nemzeti Civil Alapítvány kuratóriumában nincs kulturális ügyekben kompetens személyiség, ott művészeti projektekre szinte lehetetlen támogatást kapni. A Nemzeti Kulturális Alapprogram pedig az utóbbi években radikálisan csökkentette a kereteket. A Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete két évvel ezelőtt még 800 ezer forintot nyert a galéria működtetésére, 1,6 milliót a műhelyre, tavaly a galéria már csak 600, a műhely pedig 800 ezer forintot kapott, az idén pedig egyetlen fillért sem juttat az NKA a műhelynek, a galériának megítélt 500 ezer forintot pedig máig nem kapták meg. Az évente hárommillió forintos önkormányzati támogatás nélkül az egyesület már évekkel ezelőtt ellehetetlenült volna. Ebben az évben ráadásul ezt az összeget azoknak a különleges nyomdagépeknek a megszerzésére fordították, amelyeket, véli az egyesület elnöke, egyszerűen nem szabadott a sorsukra hagyni. A Márkus és Tsa gyárában készült, a legkorábbi magyar litográfiai gépek közé számító berendezések a Fiatal Képzőművészek Stúdiója műhelyében álltak eddig, a műhely felszámolása után külföldre kerültek volna. Megszerzésükre viszont hiába próbáltak pályázati úton pénzt szerezni, nem sikerült. Így most a Ráday utcában egyedülálló nyomdai lehetőségek formálódnak a kortárs magyar grafika számára – ha az egyesület túléli ezt az időszakot. Az elnök gyakran saját zsebéből fizeti a beérkező számlákat, s mint a kórházakban a betegek a gyógyszert, a művészek időnként hoznak maguknak anyagot, nyomdafestéket, papírt. Nem csodálnám, ha valamelyiküket megihletné a háború utáni évek emlékezetes apróhirdetése: Egér- és patkányirtást hozott méreggel vállalok!