Magyarország valamennyi nemzetközi tényezőt óv attól, hogy egyoldalú lépéseket tegyen – jelentette ki a koszovói rendezésre utalva tegnap Gyurcsány Ferenc a szerb miniszterelnökkel, Vojiszlav Kostunicával folytatott tárgyalása után. A magyar kormányfő értékelése szerint „több mint hiba” volna, ha a többségében albánok lakta Koszovó egyoldalúan kikiáltaná függetlenségét Szerbiától, hiszen azok az egyoldalú lépések, amelyek nem élvezik a nemzetközi közösség, illetve a szomszédos országok támogatását, az egész Nyugat-Balkán stabilitását és a hosszú távú együttműködést veszélyeztetik. Gyurcsány úgy vélte, hogy Koszovó státusa rendezésének Belgrád és Pristina együttműködésén kell alapulnia. – Hazánk egy közös uniós álláspont kialakításának a pártján áll – tette hozzá.
Mint ismeretes, Agim Ceku koszovói kormányfő nemrég úgy nyilatkozott: ha sikertelenül telik le a szerb–albán tárgyalások befejezésére megszabott december 10-i határidő, akkor a dél-szerbiai tartomány kikiáltja függetlenségét. A Budapestre egynapos hivatalos látogatásra érkezett, Sólyom László államfővel és Szili Katalin házelnökkel is megbeszélést folytató Vojiszlav Kostunica erre tegnap úgy reagált, hogy a koszovói függetlenség sértené a szerb alkotmányt és a nemzetközi jogot, mivel Koszovó Szerbia elválaszthatatlan része. Mint a szerb miniszterelnök fogalmazott, kompromisszumos megoldásra lenne szükség, ám szerinte a koszovói és az albán oldal nem tesz semmit ennek érdekében, csupán a függetlenségéhez ragaszkodik. Kostunica hangsúlyozta, hogy a szerb álláspont továbbra is az, hogy a déli tartomány Szerbia részeként maximális jogokat kapjon.
Az Európai Uniót, Oroszországot és az Egyesült Államokat tömörítő trojka tárgyalássorozata júliusban kezdődött Koszovó jövőjéről, a megbeszélések december 10-én fejeződnek be. A felek november 5-én találkoztak egymással, a tárgyalások nem hoztak eredményt.

Motoros angyalok segítenek egy beteg kisgyermek családján