Annyit fordult a világ az antik görögök óta, hogy ma már Elektra (Nadine Secunde) vérgőzös gondolatai a legkevésbé sem váltanak ki együttérzést. Az Operaház bemutatóján megismert hősnő beszűkült, visszataszító és félelmetes világa annyira riaszt, hogy amikor holtan csuklik össze – s éppen az általa annyira várt gyilkos fegyvertől –, fellélegzünk.
Antal Csaba Kovalik Balázs rendezéséhez készített díszlete rendkívül puritán, még véletlenül sem vonja el a figyelmet a pszichikai síkon folyó történetről. Kék csempés fürdő, zuhany is csak a felső szinten akad, az alsó, zárt világban, mintegy a zárt osztályon, Elektránál már az sincs. Nem véletlenül említem a zárt osztályt: a fürdőben vigyázó fehér köpenyes személyzet és a monoton csempe kórházi légkört teremt. Persze a kevés díszlet is lehet sokatmondó, a kizökkent világot idéző elmozdult falak és a kihallgatószobák trükkös tükre mindenfelől rálátást biztosít: itt semmi sem marad titokban.
A jelmezek (Benedek Mari alkotásai) jobbára ugyanebbe az atmoszférába emelnek, fürdőlepedőbe csavarva rohangál a statisztérium. Csak a főszereplők kivételek: Elektra fekete menyasszonyi ruháját még fekete fátyollal és fekete csokorral is kiegészíti egy rövid időre, ő menthetetlenül a halál jegyese, és amikor a vérfüdő örömére fehérre cseréli öltözékét, be is végzi küldetését. Hosszú fekete kesztyűjével viaskodik: hol felhúzza mint úrhölgy, hol nekivetkőzik mint a gyilkos terv éltetője. Ellentéte húga, Chrysothemis (Bátori Éva), az álmodozó fehér menyaszszony. Az úrnő, Klytaemnestra (Agnes Baltsa) fekete estélyijét csillogó ékek díszítik, hófehér bundájával, extravagáns frizurájával amolyan Szörnyella-jelenség: a kifinomult ízlés visszatetszően sül el. Aegisthus (Gulyás Dénes), a férfiatlan férfi frottírköntösben, fuksszal a nyakában, mezítláb toppan be a történetbe, Orestes és nevelője pedig a titkos ügynökök fekete öltönyös, napszemüveges álarca mögé bújik. Kovalik a világ mindenféle hatalomátvételét érzékelteti a végére megfordult világgal, hiszen a fehér ruhások fekszenek kiterítve, miközben tetemük felett pezsgőt bont a feketébe bújtatott Orestes-hívők serege.
Nadine Secunde és Agnes Baltsa alapjaiban változtatta meg az énekhangról alkotott képet, különösen a párbeszédek terén volt éles a különbség. Bár Bátori Éva tisztességgel leénekelte Chrysothemis közel sem könnyű szerepét, a darab nehezét viselő Nadine Secunde orgánumának közelébe sem férhetett. Pedig nem egyszerű a dolga. Strauss az egész történetet Elektrán keresztül láttatja, intonációban, megformálásban egyaránt komoly kihívást jelentő szólamai különösen megerőltetők, hiszen több mint 100 percet van jelen a színpadon, ő az egyetlen, aki egy percre sem hagyja el a reflektorfényt, és szinte minden percben meg is szólal. Nadine Secunde Elektrája nemcsak énekhangban volt hiteles, hanem színészi játékban is, ahogy Agnes Baltsa is alapvetően formálta át Klytaemnestráról alkotott képünket. Az ő királynője nem beszűkült gyilkos (ellentétben az ellene lázadó Elektrával), hanem sokkal árnyaltabb személyiség, aki még szépségét, kifinomultságát is megcsillogtatja. A két férfi (Perencz Béla Orestesként és Gulyás Dénes Aegisthusként) már jóval közelebb kerül Baltsa és Secunde kivételes hangbéli adottságaihoz. A zenekarnak és Kovács János karmesternek elismerésem: ezt az igazán nehéz művet nagyon jól megtanulták, és ezzel sokat segítettek az énekeseken, ha kellett, mankót adtak, ha kellett háttérbe vonultak, de mindvégig lüktettek, lázas, izgatott állapotot előidézve a hallgatóságban.
A darab a lélek legmélyebb bugyraiban vájkál: természetesen nem maradnak el a szexuális utalások sem, Elektra beteges lelkének kivetülései, amikor testi-lelki egyesülésben oldódik fel a gyilkosság eszméjével. Mindössze az érthetetlen, hogy aki ilyen hihetetlen finom eszközökkel érzékelteti a nemiséget és az ösztönöket, mint Kovalik, miért alkalmaz öncélú, direkt meztelenséget a színpadon? Amikor tíz statisztából kilenc törülközővel, ruhadarabokkal takarja magát, még így is idomokat sejtetően, egy miért rohangál mindig ádámkosztümben? A koncepcióhoz semmit sem tesz hozzá, viszont méltatlannak érezhetjük a magyar opera patinás szentélyében.
Úgy tűnt, az Operaház mindent egy lapra tett fel az Elektrával, költségvetése és energiája jelentős részét áldozva erre az előadásra, amellyel kimondatlanul is egy új korszak kezdetét kívánta fémjelezni. Első körben mindenképp bejött a számítása, bár ezzel olyan magasra tette a lécet, hogy nem lesz könynyű ezután mindig átugrani fölötte.
(Richard Strauss: Elektra. Rendező: Kovalik Balázs. Magyar Állami Operaház, november 24. 19.00.)
origo.hu
Halálos tűz volt Csömenden
