A zuschlagnyi mértékegység

Mindenkinek igaza van. Igazuk van a cigányoknak, akik felháborodottan kérik ki maguknak, hogy mindannyian bűnözők lennének. Nem azok. Cigánybűnözés csak annyiban van, amennyiben vannak cigányok, akik lopnak, rabolnak, gyilkolnak. Vannak ilyenek? Vannak. Ám ez nem jelenti azt, hogy a lopás, rablás stb. etnikailag vagy genetikailag meghatározott lenne. Valószínűleg a legodaadóbb genetikus sem találna bennük, mondjuk, tyúklopó gént, hiába is keresné a világ legjobb műszereivel. Mert ha létezik cigánybűnözés, akkor ugyanígy van magyarbűnözés meg románbűnözés és a többi is. Nincsenek statisztikai adataim, de bizonyossággal feltételezhető, hogy a cigány emberek döntő többsége éppen úgy normálisan szeretne élni, mint bárki más a világon, sőt egy részük úgy is él: dolgozik, gyermeket nevel, küzd a mindennapok gondjaival, meghal, eltemetik. Érthető hát a felháborodásuk és talán a félelmük is, ha fekete egyenruhás emberek masíroznak az utcákon.
Igazuk van viszont azoknak is, akik félnek a cigányoktól. Akiknek ellopták tyúkját, malacát, akiket leütöttek, kiraboltak, akiknek valakijét megöltek, és az elkövető az áldozat számára beazonosíthatóan cigány volt, egészen jogosan és emberileg érthetően fél a cigányoktól. Talán gyűlöli és megveti őket. Ez is érthető. Számára a cigányság nem az orvos, az ügyvéd, a világhírű muzsikus vagy éppen a segédmunkásként is tisztességesen élő cigány lesz, hanem az az egy, aki őt bántotta. Előítélet? Az, persze. Sokan vannak ebben az országban, akiknek effajta előítéletei vannak, de azért a döntő többség mégsem osztja e nézeteket. Ámbár persze valami megoldást szeretnének, mert az előítélet mögött ott van a félelem is jócskán. Félni, ha a villamosra népesebb cigány család száll fel, félni és átmenni a másik oldalra, ha az utcán szembejön velünk néhány cigány ember, rettegve hagyni magára ott falun a házunkat, hogy feltörik-e, éjszaka ellopják-e a tyúkunkat, malacunkat, kivágják-e erdőnket stb. Ki az az eszement, aki úgy gondolja, hogy akik félnek a cigányoktól, azoknak ez minden vágyuk? Hogy nem szeretnének békében és biztonságban élni a most félők? Azt se higgye senki, hogy a többségi társadalomtól, a magyar magyaroktól elszenvedett sérelmek, bűnök nem fájnak. Dehogynem. Csak mindentől és mindenkitől nem lehet rettegni, sokkal könnyebb egy jól azonosítható, kisebbségi népcsoportban megtalálni félelmeink titokzatos tárgyát.
A maga módján még a gárdának is igaza van. Persze attól függ, hogy mi a valódi céljuk. Lám, elég végigmenni egy kis falun, és máris akkora fény esik rájuk az egyébként általuk megvetett médiumokban, mintha legalábbis feltalálták volna a spanyolviaszt. Biztosan egészen véletlen, hogy mennyire jól jön most ez a kormánynak. Hogy is mondta nemrég Pokorni Zoltán? „Ilyen marketingajánlatot soha még baloldali kormányfő nem kapott.” Most, amikor napok vannak hátra a nyereségérdekelt egészségbiztosítók megszavazásáig, milyen szép is a cigánybűnözésről beszélni, azon felháborodni, végigkoncertezni a médiumokat, hogy ajvé, nagy a baj, mert itt ez a sok náci, de a kormány a helyén van, és megvédi az emberi jogokat, mert a kormány az mindig is az emberi jogok pártján állt… Micsoda könynyebbség nekik, hogy ebből egyetlen szó sem igaz. Mert az elmúlt években nagyon jól láthattuk: ezeknek a nagy fene kisebbség- és emberi jogvédőknek semmi sem számít, ha nem az ő érdekeiket szolgálja. Emberi jogokról beszélni azoknak, akik gumibottal, könnygázzal, vízágyúval, gumilövedékkel, bilinccsel gondolták megfegyelmezni a békés embereket 2006. október 23-án? Hol voltak akkor a rettenetesen elkötelezett jogvédők, akik most egy szóra ugranak? Talán épp kitüntetéseket osztogattak a szemkilövetőknek, és sajnálkoztak, hogy csak annyi embert sikerült megalázni, egy életre megnyomorítani. De most mondhatják, mert jó alkalom adódott rá. Ügyes.
Szóval mindenkinek igaza van. Vagy majdnem. Mert persze azzal a roma jogvédővel nehéz mit kezdeni, akit csak a gárdista bakancsok koppanása tud felébreszteni Csipkerózsika-álmából, mert ezzel mintegy azt hirdeti: egyébként minden rendben van Magyarországon, csak ez a fránya gárda ne lenne. Elismerem, nem könnyű kormánypénzen fizetett jogvédőnek lenni, így nem csoda, ha maguk a cigányok sem kérnek ezekből a jogvédelmi piknikekből. Annak az írónak sem igazán áll jól a cigánymentés, aki a megfelelő időben és persze a pesti folklórra hivatkozva lecigányozta Orbán Viktort („a papa félig cigány, a mama félig zsidó”), majd ügyesen hozzátette, hogy á, ez nem is igaz. Az együttérzés helyett ökölbe szorul az ember keze azoktól a kisebbségi vezetőktől is, akik maguk is elítélt bűnözők, vagy éppenséggel évek óta eljárás folyik ellenük, mert ellopták a cigányságra fordítandó pénzek egy részét, elsikkasztották a romakárpótlást stb. Jobb lenne, ha ők csendben meghúznák magukat. Nagyobb kárt okoznak, ha szólnak az egész cigánysághoz.
Szóval majdnem mindenkinek igaza van ebben a történetben. Csak valahogy ezekből az igazságokból mégsem születik semmi megoldás, évek, évtizedek óta. Mindenki mondja a magáét, mintha mindegy is lenne, csak beszéljen, jelen legyen, egyetlen percre megmutassa a híradó, írjanak róla. Mintha a probléma, sőt, mintha a cigányság sorsa egyébként tökmindegy lenne nekik. Mert baj van, az bizonyos. Sokkal nagyobb, mint hogy ellopnak egy-egy tyúkot, malacot, mint a bakancsos lábak egyeseknek félelmetes kopogása a falusi aszfalton. Az egész országgal baj van. Akármerre nézünk, semmi sincs rendben. Magyarország összes cigánya nem tudna például annyit lopni, amennyit egy-egy minisztériumban, állami és kormányhivatalban finoman fogalmazva elherdálnak. Hány tyúkot kell ellopni egy zuschlagnyi pénzért? Hány disznó privatizálása érne meg egy területi egészségbiztosítási szervezetet? Mennyi erdőt kellene tarra vágni tolvaj kezeknek, hogy arányban legyenek a még csak csordogáló, de már alaposan lefölözött-lenyúlt uniós pénzekkel?
Ez persze nem adhat felmentést egyetlen tolvajnak, rablónak, gyilkosnak sem. Ha cigányok, akkor sem. De azoknak sem, akik homokba dugják a fejüket, és nem látják, hogy sürgősen tenni kellene valamit. A cigányság problémája mindannyiunk problémája. Az egyes helyeken akár százszázalékos munkanélküliségük, rettenetes egészségi helyzetük, az emberhez nem méltó életkörülményeik mindannyiunk ügyei. És a bűnözés is – ami nem genetikai, sokkal inkább szociális, szocializációs átok – velünk élő mindennapi gond. Ezeket megoldani egyenruhás vonulásokkal nem lehet, de azokkal a módszerekkel sem, amelyeket a letűnt virágzású jogvédők ajánlanak évek óta. A kormány romapolitikája kifulladt – állapította meg nemrég egy ellenzékiséggel nehezen vádolható kutatóintézet. Az oktatási integrációra fordított milliárdok, a telepfelszámolási program egyébként nevetséges százmilliói szinte semmi eredményt nem értek el.
Szóval lenne éppen mit megoldani, lenne miről beszélni, ha lenne kivel. Ám sokan a problémát sem hajlandók meglátni.