Csődtömeg a síneken

A MÁV a magyar közösségi közlekedés beteg embere, ám ezt a beteget a szociálliberális kormány csontfűrésszel gyógyítgatja. Miközben a főváros és környéke vasúti közlekedése szinte megbénult a magyar vasúttársaság kaotikus működése miatt az év első munkanapján, a cég vezérkara egy belvárosi szálloda dísztermében ünnepelte az egyetlen nyereségesen működő üzletága, majd leányvállalata, a MÁV Cargo eladását. Abban a percben, amikor koccintottak a vevő Rail Cargo Ausztria, az eladó magyar vasút vezetői, valamint Veres János pénzügyminiszter a százmilliárdos üzlet nyélbe ütésére, talán épp akkor újabb száz vagy ezer MÁV-ügyfél gyűrte zsebre elkeseredetten a megváltott jegyét: ide se jövök többet!
A MÁV Cargo eladását közleményben üdvözölte a Szabad Demokraták Szövetsége. Az a párt, amely a magyar közlekedést is irányító gazdasági minisztert delegálta a kormányba. A közelmúltban dicstelenül távozott Kóka János a jelenlegi MÁV-vezérkar kinevezésekor, 2006 nyarán azt mondta: a magyar vasutat azért kell megreformálni, mert feneketlen zsák, amibe a költségvetés nyakló nélkül önti a pénzt. Azt is mondta, hogy fel kell számolni a MÁV vízfejét, a milliárdokat felemésztő irányító apparátust.
Kóka utódja, Kákosy Csaba nem hirdette ugyan meg, hogy felszámolja a vízfejet, de tegnap egy kissé nyesett rajta: kezdeményezte a MÁV-Start Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését, a felügyelőbizottság lecserélését és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását. Igaz, Kákosyt nem a reformhevület bírta erre a lépésre, hanem az a hatalmas lebőgés, amit a magyar vasút tavaly önállóvá vált személyszállító üzletágának irányítói és külső-belső kommunikációja elszenvedett az új év első munkanapján. Mert nem akadt egy vasutas sem a fővárosban és környékén, aki tudta volna, hogy szerdai, szombati vagy hétfői menetrend szerint járnak-e a vonatok. Kákosy szerint azon szerdán a személyvasút egész vezérkara csütörtököt mondott.
Az, hogy a MÁV – kínnal-keservvel kiszervezett leányvállalataival együtt – sínen gördülő csődtömeg, nemcsak a menetrendblama mutatja. A válság jeleit régóta tapasztalhatják az utazók a vasúti kocsik tisztasága vagy a menetrendszerű késések kapcsán, de a legfájdalmasabb tapasztalatokat a szárnyvonalak megszüntetése miatt szerezték a vidéki Magyarország lakói. A kistelepüléseket érintő vasutak forgalma érthető okokból nem olyan nagy, mint a fővonalakon. A vasúti hálózat működését financiális szemmel vizsgálók rámutattak, hogy ezeknek a szárnyvonalaknak a működtetése fajlagosan drágább, mint a fővonalaké. A Kóka-féle minisztérium boldogan lobogtatta a kimutatásokat: ezek a szárnyvonalak viszik el a MÁV pénzét! Itt a feneketlen zsák! A vízfejről immár egy szó sem esett, és a többtucatnyi szárnyvonalra kimondatott az ítélet: elő a csontfűrészt! Le is metélték volna a legteljesebb lelki nyugalommal, ha a vasutassztrájk meg nem akadályozza ebben őket.
Miközben tehát a pályaudvarokon dühös és félretájékoztatott utasok ténferegtek, a MÁV vezérkara a pénzügyminiszterrel arra a 102 milliárd forintra koccintott, amit a MÁV Cargóért fizet az osztrák tehervasút. A honi közlekedési kormányzat ünnepelt, hiszen nemcsak jelentős forráshoz jutottak – nagy szó a mai ínséges, konvergenciaprogrammal súlyosbított időkben –, de meg is szabadultak egy darab vasúttól. A magyar liberálisok számára ugyanis az állami tulajdonban lévő vállalkozás teher, amelytől jobb megszabadulni. Az sem ütött szöget a fejükbe, hogy a MÁV Cargót megvásároló osztrák cég maga állami tulajdonban van.