
origo.hu
Motoros angyalok segítenek egy beteg kisgyermek családján
Szorosabb együttműködés. India és Kína gazdasági, kereskedelmi és katonai együttműködésének megerősítését szorgalmazta tegnap kínai látogatásán az indiai kormányfő. Manmohan Szingh kifejtette, a Kína felé irányuló indiai export a közeljövőben növekedni fog, cserébe elvárná Kínától, hogy piacát nyissa meg az indiai áruk előtt. A világ két legnépesebb országa közötti kapcsolatnak az elmúlt években nem tett jót, hogy Peking fegyverekkel látta el Pakisztánt. (K. Z.)
Gyurcsány Ferenc indiai látogatásának elsődleges célja a Magyarország és India közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése; a miniszterelnök útja során több megállapodás is születik, többek között a mezőgazdasági és állattenyésztési együttműködésről, közös kutatási alap létrehozásáról, illetve a Mol és az indiai olajvállalat közötti együttműködésről – mondta el lapunknak Budai Bernadett kormányszóvivő. Gyurcsány ma kezdődő, január 19-én véget érő hivatalos indiai körútján találkozik Pratibha Patil köztársasági elnökkel, Manmohan Szingh miniszterelnökkel, és a koalíciót vezető Kongresszus Párt elnökével, Sonia Gandhival. A kormányfő részt vesz és felszólal egy kétoldalú üzleti fórumon és az indiai iparszövetség konferenciáján, amelynek egyik fővendége Magyarország lesz.
Mint arról Budai tájékoztatott, Gyurcsányt 18 fős kormányzati delegáció kíséri útjára, vele utazik többek között Gráf József mezőgazdasági miniszter és Garamhegyi Ábel külgazdaságért felelős kormánybiztos. A nyolcfős sajtódelegációban helyet kapnak a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda, a Független Hírügynökség, a Népszabadság és a Blikk munkatársai. Kérdésünkre válaszolva Budai leszögezte, a sajtóorgánumok kiválasztása során elsősorban a közszolgálati médiumokat, illetve a nagyobb példányszámú napilapokat részesítették előnyben. Ismert, Gyurcsány Ferenc – elődeivel ellentétben – miniszterelnöksége alatt lapunkat, a második legnagyobb példányszámú országos politikai napilapot egyetlenegy alkalommal sem hívta meg külföldi útjaira.
Motoros angyalok segítenek egy beteg kisgyermek családján
Őrületes manőverrel úszta meg Michelisz a súlyos balesetet – „Ez egy csoda volt”
Új magyar rekord: hatalmas harcsa akadt horogra a Palotási Víztározóban
Nagyszabású terrortámadást sikerült megakadályozni Nagy-Britanniában
Orosz Barbi egy hét alatt kétszer szakított, Szabó Ádám kórházba került és közben meglopták a TV2-t – Heti Top5
Trump keresztbe tenne a hollywoodi sztárok dömpingjének Budapesten
Román választás: nem várt fordulatot hozott az első forduló
Ezeket sose süsd az air fryerben, van, amelyik akár fel is robbanhat!
Sokk a Bundesligában, Müller vérző fejjel esett össze, ponyvával takarták el
Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést
Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek
Jön a hidegfront és a vihar, visszatér a fagy + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.