Nem kell kiüríteni a bábszínházat, ha bombariadó van az Operában. A Budapest–Bamako autós túra főszervezője, Villám Géza már csak ezt feleli arra a folyton visszatérő kérdésre, miért rendezik meg a versenyt, ha az állítólagos terrorveszély miatt a dakarosok is lemondták a futamot. Mint mondja, ők semmiféle fenyegetést nem kaptak, az indulók pedig tisztában vannak felelősségükkel. A Dakar törlése miatt a hírek középpontjába került Mauritánia hatóságai nem szavatolják senkinek a biztonságát, de az országban pillanatnyilag rend van, így e futam résztvevői reménykedhetnek abban, hogy semmilyen problémájuk nem lesz a hosszú úton.
Villám Géza az indulás előtti tájékoztatón mindazonáltal úgy fogalmazott, „vérszagra gyűl a sajtó”, hiszen míg a Dakar tavaly és tavalyelőtt rendben zajlott, az ő kezdeményezésükre sokkal kevesebben figyeltek. Hogy a nagy verseny lefújása mögött pontosan mi áll, azt a Budapest–Bamako rali szervezői éppúgy nem tudhatják, mint a szakértők és megfigyelők, így csak találgatni lehet: valóban a terrorveszély vagy esetleg valamilyen más, a háttérben felsejlő diplomáciai zűr áll a példátlan eset mögött.
Személyes tapasztalat ugyanakkor, meséli a rádiósként megismert Villám, hogy az érintett országokban rendkívül barátságos emberek élnek, akik mindig csak segítették, teával kínálták őket az eddigi túrák során, most pedig a történtek fényében meglehet, még nagyobb szeretettel várják őket. Úgyhogy jó tanácsként ő már csak annyit mond útitársainak, hogy „mindenki kösse be a biztonsági övét”.
Mint a szervezők rendre hangoztatják, a látnivalókon és a kalandon túl a futam igazi szépsége az, hogy aránylag csekély nevezési díj ellenében bárki elindulhat rajta, nem kérdezik, honnan jött, mit csinált korábban, milyen autóval rendelkezik. Utóbbi kitétel főleg a túra kategóriájában indulók számára érdekes, hiszen egy harmincéves Dacia éppúgy részt vesz a kalandban, mint egy 1961-es évjáratú Velorex. A bőregérnek is csúfolt háromkerekű vezetői, Novák Krisztián és Pulay Sándor azt mondják, őket többek között az hajtja, hogy útjukkal erősítsék az ébredező hazai veteránszellemiséget. Nem félnek semmitől, legföljebb attól, hogy „egy orrszarvú összekeveri őket valami mással”.
A futamon összesen négyszázöten vesznek részt, körülbelül negyedük külföldi, tíz százalékuk nő. A százötven csapatból tizenöt fő motoros, ketten buszosok, a többiek valamilyen autóval vagy annak látszó tárggyal indulnak, negyven csapat a verseny, kilencven pedig a túra kategóriájában. A riogatások ellenére mindössze húszan mondták le az indulást, főleg franciák és spanyolok. A legfiatalabb versenyben maradt résztvevő tizenöt, a legidősebb hatvannégy éves.
A fiatal generációt erősíti Bóna Ildikó, a legutóbbi Miss Universe Hungary szépségkirálynő-választás nyertese, aki – s ez nem vicc – egy BKV-busz utasaként fut be Bamakóba a tervek szerint január 27-én. Merthogy ilyen jármű is indul, méghozzá egy Székesfehérvárott gyártott gyönyörű és új Volvo Alfa busz, amelyet kifejezetten nehéz terepre terveztek. Ildikó azt mondja, tisztában van azzal, hogy igencsak férfias játék szereplője lett, de azért szeretné rendesen kivenni a részét a csapattagokra háruló munkából. A kék járműnek a fővárosi közlekedési vállalat a védnöke, a tulajdonosa pedig egyelőre a gyártó, Mogyoróssy Tibor, aki kocsiparancsnokként maga is elutazik. Mint mondja, összesen tizennyolcan ülnek majd a buszban, s biztos, hogy ez lesz a legkényelmesebb közlekedési eszköz a mezőnyben. Akad azonban egy figyelemre méltó kihívó, méghozzá egy Ikarus–280-as, amelynek tulajdonosai Guinness-rekordra készülnek, elvégre csuklós busz eddig még sosem szelte át a sivatagot. A hetes számú sárga jármű egyik vezetője, Tobek Csaba azt meséli: a busz korábban Nyírteleken, a honvédség rakétabázisán teljesített szolgálatot, naponta alig tíz kilométert tett meg, így több mint húszéves „pályafutása” során nem tett meg százezer kilométert sem. Két sofőr, két szerelő és hat utas lesz a járgányon, amely az egyik tulajdonos, Berényi Attila állítása szerint gyakorlatilag gyári állapotú, csak a fedélzeten hajtottak végre némi kényelmi átalakítást.
A kétfős Pink Pepper csapat nevében Antal Imre mesél érdeklődésünkre a felkészülésről. Ők egy 1979-ben gyártott 123-as Mercedes kombival indulnak el, amelyet nemrég vásároltak, s még szerdán is szervizelték, mivel az utolsó pillanatban eltört benne a hengerfej. Az autóval az óra szerint eddig 273 ezer kilométert mentek, különlegessége, hogy majd harmincéves kora ellenére rendelkezik ABS-szel. Az éveken át Ladát nyűvő, most pedig egy tizenhat éves Mercedes–124-es Coupe Cabriót vezető Imre úgy fogalmaz, negyvenéves fejjel is maradt benne jócskán érdeklődés az új dolgok, kalandok iránt, a Bamako-rali pedig remek lehetőség e szenvedély kielégítésére. Túra kategóriában indulnak, úgyhogy az egyetlen cél a megérkezés. Úgy tervezik, Maliban túladnak a járművön – mint teszik ezt sokan mások is –, s haza már repülővel jönnek. A szervezést, információáramlást csak dicsérni tudja, rendben zajlott az engedélyek, vízumok beszerzése is, igaz – mint hallotta –, a Magyarországra akkreditált egyik külföldi székhelyű nagykövetségről hazafelé jövet az egyik szervezőtől megkérdezték a vámosok a határon, miért hord magánál négyszáz útlevelet.
A költségekről elárulja: egy csapat hárommillió forint alatt ki tudja gazdálkodni a versenyt, ehhez pedig lehet szponzorokat gyűjteni, akik az autón elhelyezett hirdetésekért cserében pénzzel, alkatrészekkel vagy más felszerelési tárgyakkal segítik az indulókat. Bár a sor elején és végén megy orvosi kocsi, Imréék tisztában vannak azzal, hogy ők felelnek mindenért, saját magukra kell vigyázniuk, de bíznak abban, hogy ha betartják a szabályokat, nem járnak úgy, mint az a csapat, amelyik tavaly felborult a kocsijával. Mindenesetre az autókat kötelezően felszerelték CB-rádióval és GPS-berendezéssel. „Nem tartunk attól, hogy baj lesz, csak kellő alázatra van szükség, s fontos az is, hogy szokásaikkal együtt tiszteljük azokat az embereket, akikhez megyünk, elvégre mi lépünk az ő földjükre, nem ők a miénkre” – folytatja. Antal Imre szerint leginkább arra kell majd figyelniük, nehogy elüssenek valakit, aki kíváncsiságból esetleg kiugrik eléjük az útra, ilyenre ugyanis az afrikai autóversenyeken többször volt már példa. Amint azonban a versenyzőtársakkal folytatott beszélgetésekre visszaemlékezve meséli, problémák eddig inkább az európai szakaszokon voltak, Olaszországban például ellopták az egyik raliautót.
Ettől függetlenül persze érdekes lesz, miként fogadják a mauritániai és mali gyerekek a magyar fagylaltoskocsit, amelyik azonban kivételesen nem jégkrémeket, hanem csomagokat szállít rakterében. Csalódniuk azért nem kell a helyieknek, a verseny ugyanis karitatív célokat is szolgál: az autókban összesen mintegy félmillió euró értékben visznek ruhát, élelmet, játékokat az afrikai rászorulóknak. Egy szaharai faluban Budapest térnek nevezik el a központot, ahol kutat is fúrnak, káváját lefestik piros-fehér-zöldre. A versenyzőkkel szerződött biztosító felajánlotta továbbá, hogy bevételének felét egy bamakói klinikának juttatja el. De éppilyen fontos – mondja Villám Géza –, hogy változtassanak a sztereotípiákon, amelyek az európaiak többségében Afrikáról, az ott élő népekről élnek, s megpróbálják megértetni az emberekkel, hogy aki oda utazik, nem gépfegyveres gyilkológépek, hanem kedves, vendégszerető emberek közé megy. A falvakban megállnak, kapcsolatba lépnek a lakossággal, s ott alszanak majd a közelükben, ha kell, a bozótban, hiszen szemben a Dakarral, a Bamako-rali résztvevői számára nem épülnek luxustáborok, s nem száll le hozzájuk minden este repülőgép, amelyik egyenesen a legjobb párizsi éttermekből hozza a vacsorát. Lesz viszont töltöttkáposzta-konzerv, amely az ottani – ahogy Villám nevezi – mesevilágban valószínűleg sokkal jobban is esik.
origo.hu
Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
