Először is a „Tanszékfoglaló”-nak meghirdetett koncerten nagyítóval kellett keresni a népzenei tanszékhez kötődő előadókat, azokat, akiknek komoly munkájuk volt abban a nagyszerű és hatalmas, mérföldkőnek számító lépésben, hogy Bartók és Kodály nagy álma megvalósulhatott. Sebestyén Márta megbetegedett, így ő, „a népzenei tanszék anyja” – ahogy bevezetőjében Batta András, a Zeneakadémia rektora nevezte – nem énekelhetett. Nélküle ment hát a színpadra a Sebő együttes. Sebő Ferenc jelentőségét az ügyben senki nem kérdőjelezheti meg, hiszen ő volt az első, aki ebből a közegből beült a Zeneakadémia padjaiba, és az, hogy elvégezte a népzenével éppen csak a periférián foglalkozó zenetudományi szakot, alapjaiban változtatta meg a helyzetet. Ez a tény annyi előítéletet szüntetett meg, amennyit ezer meg ezer koncert sem tudna. És valljuk be őszintén, Sebő kiváló pedagógus, miközben megnevetteti a közönséget, észrevétlenül arra tanít, mennyire átszövi a magyar kultúrát a népzene, legyen szó akár irodalomról, akár komolyzenéről. Sebőéket a Vujicsics együttes és fiaik, a Söndörgő követte, idáig még minden rendben volt. Sőt, alighanem tündökölt a népzene, profizmusuk és lelkesítő előadásuk szinte táncra perdítette a közönséget. Sebőhöz hasonlóan a Vujicsics több tagja tanít, a Söndörgő két zenésze pedig tanul az új tanszéken. Ezzel nagyjából ki is fújt a „tanszékfoglaló”, a második félidőben aztán már egyedül Balogh Kálmán képviselte az intézményt. (Az etnikai arányok érdekében ott volt még a Parno Graszt, közönségcsalogatónak a Herczku–Szalóki–Bognár sztártrió, ott volt Palya Bea, valamint Kiss Ferenc egyébként kifejezetten értékes műve, a Pávaének.)
Az első rész végén következett a koncert legkínosabb pillanata. A Muzsikás, akiket minden kritikus folyamatosan az egekig magasztal. Pedig nem kéne. (Jól tudom, hogy ezzel a népzenei élet felét magamra haragítom, a fele viszont lelkesen bólogat majd nekem.) Ökrös Csaba a mai magyar prímások legkiválóbbika, kalotaszegit és gyimesit nála jobban senki nem játszik, és ezt mindenki el is ismeri. A népzenei tanszék hallgatója, őt mégsem hívták muzsikálni. A Muzsikás viszont ott volt helyette: kalotaszegivel és gyimesivel készült. Bár ne tette volna. A népzenei iskolák tanulói is magasabb szintet ütnek meg. Hamis volt, teljesen stílustalan, hatásvadász és a népzenétől idegen előadási elemekkel tűzdelt, mint a dobott vonó, ráadásul ingadozott a ritmus, ami egy tánczenénél a legkomolyabb probléma. Az pedig, hogy éppen az Allegro Barbarót verik szét egy gardonnal, egész egyszerűen tudatlan bohóckodás. Aki nem tudná, jobb, ha szembenéz vele: a népzenészekről sok előítélet él a komolyzenei világban, és ettől a Zeneakadémia sem mentes. Mostantól, amikor a népzene a magyar zenei élet fellegvárában helyet kapott, sokszoros a felelősség, hogyan alakítjuk ezt a képet, és egy ilyen illusztris eseményen, ahol a komolyzenei élet sok kiválósága megjelenik, épp az ilyen hozzáállás árt a legtöbbet. Nagy tapsot kaptak. De csak az avatatlan fülek tulajdonosaitól.
(A népzene ünnepe – „Tanszékfoglaló”. Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 18., 19.30.)
origo.hu
Mutatjuk, mit kell tennie annak a szerencsésnek, aki megnyerte a hatos lottó főnyereményét
