Információink szerint február második felében száll be teljes erővel a népszavazási kampányba Orbán Viktor, ám addig is Navracsics Tibor frakcióvezető (az Erős Magyarország-programot bemutató gyűléseken) és a Fidesz alelnökei az ország számos településén megjelennek rendezvényeken. Úgy tudjuk, a legnagyobb ellenzéki párt kampánya nem az óriásplakátokra épül, hanem az alternatív módszerekre, mint például az internetes népszerűsítésre és a kisebb, helyi médiában való megjelenésre, valamint a finisben a személyes kontaktuson alapuló kampányra. Minderre leginkább a választási részvétel növelése céljából van szükség, kivált, hogy az MSZP mindent elkövet majd a népszavazás érdektelenségbe fullasztásáért, saját táborának otthon tartásáért.
Információink szerint a tandíj kapcsán külön figyelmet fordít a Fidesz a fiatalok megszólítására, választási kedvük, aktivitásuk növelésére. A kampány kreatív részéért felel Várhegyi Attila egykori kampányigazgató, volt parlamenti képviselő, de több külföldi, köztük amerikai szakértő véleményét is kikéri a párt. Nagy szerep hárul a Polgári Szociális Bázis rendezvényeire is. A Tarlós István vezette szervezet fontos feladata lesz, hogy a népszavazási kérdésekben propagandát fejtsen ki, tájékoztatókat tartson, felvilágosító tevékenységet folytasson országszerte, sok esetben akár napi két rendezvénnyel.
Tegnap este kezdődött egyébként a Fidesz idei második háromnapos elnökségi ülése Debrecenben, ahol az ellenzéki párt vezérkara a kampánykérdések mellett többek között az önkormányzatok helyzetéről, az afganisztáni magyar szerepvállalásról, a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikai kérdésekről és az újbudai időközi választás második fordulójáról tanácskozik.
Februárban beszáll Orbán
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!