Konferencia a népzene oktatásáról

Kodály Zoltán és Bartók Béla népzenei munkásságához képest csaknem száz évet kellett várni, hogy beindulhasson a magyar Zeneakadémián a hangszeres népzenei képzés a komolyzenei szakokkal egyenrangúan. A tapasztalatok megvitatására első alkalommal rendeztek Budapesten nemzetközi konferenciát a felsőfokú népzeneoktatásról.

Megkerülhetetlen az élő népzenével, a forrással való találkozás – így foglalhatnánk össze a tanulságokat, hiszen az eltérő adottságok miatt minden országban egy kicsit más modell vált be. Míg a legtöbb helyen a népzeneoktatás a „klasszikus” zeneakadémiák egyik tanszékén működik, Írországban külön egyeteme van, a limericki Irish World Academy of Music and Dance, ahol négyszáz hallgatót fogadnak. A növendékeknek itt egy kiegészítő vállalkozói diplomát is meg kell szerezniük, s az egyik szemesztert tanulmányaikhoz kötődő munkahelyen töltik – színházaknál, együtteseknél, archívumoknál.
Svédországban és Finnországban inkább a miénkhez hasonló a helyzet, hiszen egy nagy múltú zenei egyetem, a svéd királyi akadémia és a finn Sibelius akadémia fogadta be tanszékként a népzenét. Svédországban a 600 hallgatóból már 41 népzene szakos, s ezenfelül 36-an doktori fokozatért tanulnak, pedig 1976-ban mindössze négy hegedűssel indultak. Hozzánk hasonlóan ott is az volt az egyik kényszerítő erő, hogy elindult az alapfokú népzenei oktatás, a törvények értelmében ehhez azonban felsőfokú szakképzettség kellett volna, ilyet pedig főiskola híján nem lehetett szerezni. Finnországban ősszel ünneplik a 25. tanévet a népzenei tanszéken, ahol már hatvan fölött van a hallgatók száma, sőt újabban a 18 év alattiakkal is foglalkoznak juniorképzés révén. Aki ide jár, annak a hangszerkészítésbe is bele kell kóstolnia, és ahogy Kristiina Ilmonen fogalmaz, önképző emberekké kell válnia. Azt általánosságban elmondhatjuk: a többség azért jelentkezik a képzésekre, mert előadóművész szeretne lenni, mégis sokan később kutatóként, tanárként vagy akár a hangtechnika, illetve a zenei menedzsment területén helyezkednek el.
Richter Pál, a magyar Zeneakadémia népzene szakirányának vezetője (amely remélhetőleg idővel hivatalosan is megkaphatja a tanszék rangot) az élő népzenével való megismerkedés fontosságát hangsúlyozta. Reméli, hogy a későbbiekben a klasszikus zenét hallgató diákok is szívesen áthallgatnak majd hozzájuk, aminek eredményeképpen új, izgalmas produkciók jöhetnek létre.