A kettős mérce bilincsei

Orbán Viktor eljátszotta és elrontotta a maga esélyét. Lehet, hogy végül a baloldalról jön az a politikus, akinek lehetősége nyílik arra, hogy az új Magyar Köztársaság élén véghezvigye az első kiteljesedett államférfiúi teljesítményt? A régi rendszer volt KISZ-titkárának jutna ez a szerep? (…) Sok mindent át kell alakítania, és meg kell reformálnia ebben az országban. Közben (…) újra is kell egyesítenie az elmúlt évtized már-már őrült politikai megosztottsága után. Az országot is, a nemzetet is. Aki jóindulattal olvasta el ezt a könyvet, most arra gondolhat: Gyurcsány Ferencben megvan erre a szándék és a képesség. (Debreczeni József: Az új miniszterelnök. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.)

Míg Orbán Viktor tehát eljátszotta a maga esélyeit, a nemzete egyesítésén éjt nappallá téve fáradozó miniszterelnök idén március 15-én a Művészetek Palotájában elmondott „ünnepi” beszédében miniszterelnök-elődje és druszája, az 1946-ban kivégzett Szálasi Ferenc hivatalos címét, a nemzetvezetőt öltötte magára. Az ünnepi beszédben elhangzó nemzetvezető kifejezés csak nem tűnt fel sem a „piaci alapon” működő és máskor a leghétköznapibb szavaktól is félelemtől sikongó balliberális médiának, sem – mint lapunknak nyilatkozott – Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének.
Egyben biztosak lehetünk. Gyurcsány virtigli módon nemzetiszocialista kijelentésével a nyugati lapok sem foglalkoznak majd. Nem húzzák meg a vészharangot, nem ülésezik külön az amerikai kongresszus, és sehol nem emlegetnek majd egész Európát fenyegető veszélyt, weimarizálódást, új Hitlert, Mussolinit és farkasfogat. Pedig mennyire, mennyire másként volt ez egy ennél jóval enyhébb szó használatát követően a csaknem teljesen a jótékony feledés homályába vesző több mint hat esztendővel ezelőtt!
Akkor Orbán Viktor miniszterelnökként a Kossuth rádió (ma MR-1) Vasárnapi Újság című műsora 2002. január 27-i kiadásában ezt is mondta: „Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.” Az interjú elhangzása után kitört a pokol. Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője február 5-én a parlamentben vonta felelősségre a miniszterelnököt azzal, hogy „minden politikailag művelt ember számára ismert módon, a náci politikai szótárból” kölcsönzött kifejezést használt.
A képviselő – akár a vele rokonszenvező többségi sajtó – a jóval kevésbé hatásos magyar élettér kifejezést (amelyet Medgyessy Péter választási kampánybrosúrájában kinyomtatva használt) azonnal lefordította Lebensraumra, és fennhangon vágta oda képviselőtársainak az ítéletet: a kifejezést „a nácik a harmincas években hozták forgalomba”. A magyar sajtó izgalmi lázban égett. Támadások, elemzések tucatjai jelentek meg rövid időn belül, amelyek mind arra futottak ki, hogy Orbán hamisítatlan náci, vagy – jobb esetben – náci nyelvezetet használ.
Az „eredeti” tudósításokban élen járt az Index, amely Orbán nagyobb gazdasági életteret szeretne címmel arról írt, hogy az „Élettér – Lebensraum: a hitleri nácizmus szóhasználata”. A pénzes internetes portál ekként „vívódott” önmagával: „Miért tette? Talán tudatlanság okán? Talán nem tudta, hogy az »élettér« kifejezés milyen történelmi tartalommal terhelt? Nem, alig hihető.” Majd jön az összeesküvés-elmélet: „Orbán Viktorról nagyon nem jó a véleményem, de szellemi képességeit utoljára vonnám kétségbe. Sőt, odatette a »gazdasági« jelzőt is arra az esetre, hogy ha az európai stabilitás és a közép-európai békés egymás mellett élés hívei szemrehányást tesznek majd neki itthon és külföldön, akkor legyen mire hivatkoznia: »Én gazdasági élettérről szóltam, mi azzal a baj? Nem ez az európai gondolat? « – hallom előre a miniszterelnöki érvelést.”
Váteszi írás. Hiszen lőn: valóban beindult a külföld. Mégpedig, akár 18 éve minden esetben, egyetlen kivétel nélkül, a balliberális narratíva betű szerinti átvételével. Azonnal rácsapva a készségesen németre fordított „Lebensraumra”. Csak azért nem írom, hogy mindez „mintegy varázsütésre” indult be, és azt sem, hogy Gyurcsány messze durvább fogalmazása után szintén „mintegy varázsütésre hallgattak”, nehogy e lapot összeesküvés-elmélet szövésével vádolják. Holott varázsütés mindkét esetben volt. Összeesküvés viszont egy pillanatig sem. A BBC magyarul tudó szemlézői február 12-én találtak rá az akkori Magyar Hírlap cikkére. A lap olyannyira, szinte halálosan megrettent Orbán szóhasználatától, hogy a brit közszolgálati adó a cikket feltette külföldi lapszemléjébe.
Néhány nappal később az Európai Unió – amely a szemek gyurcsányi kilövését nem találta az európai közösség értékeivel ellentétesnek – parlamentjében a liberális frakció vezetője, Graham Watson emelkedett szólásra. Ő is Hitlert emlegette, és Orbán nyelvezetét „ízléstelennek” nevezte. Elmondta még, hogy az e nyelvezet által elárult érzelmek összeegyeztethetetlenek az uniós csatlakozás koppenhágai kritériumaival. Ujját felemelve fenyegette meg Magyarországot: „Rendkívül éberek leszünk egy olyan ország megítélésében, amelynek legfőbb vezetői ilyen módon cselekednek.” Vagyis egy ország csatlakozása került veszélybe. Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő is hosszan nácizott politikai naplójában Orbán kapcsán, immár Watsonnal a hóna alatt.
Az Orbán-időkben az antiszemitizmus-éberség németországi posztján fáradhatatlanul őrködő Magdalena Marsovszky is azonnal tollat ragadott, hogy kedvenc megjelenési helyén, a német–izraeli haGalil.com portálon A „zsidókérdés” Magyarországon főcímmel és az Antiszemita szemantika a közszolgálati Kossuth rádióban még az eddigieknél is tudományosabb alapokra fektesse a magyar jobboldal és annak politikai vezetője negatív nemzetközi reklámozását. Marsovszky – akinek hosszú futására 2010 nyarától kezdve nyilván ismét számíthatunk – szövegében az érzelmek fokozásának minden kelléke és hívó szava megtalálható volt. Hitler, nácik, Szent Korona, „magyarság” pejoratív értelemben, valamint a balliberális értelmiség ilyenkor szokásos, hajánál fogva, az ügy érdekében előrángatott tudálékos hivatkozásai kevéssé ismert vagy csupán a szakma nyelvcsettintésére igényt tartó nevekre. Tamás Gáspár Miklós természetesen a tézistámogató lábjegyzetállomány részeként szerepelt.
A tanulmány szerint „Az antiszemitizmus magyar változata a többségi társadalom identitásproblémájaként határozható meg”, amely mondat hazug voltán csak ostobasága tesz túl. Helyhiány miatt szinte lehetetlen a tengernyi külföldi irodalmat reprezentatívan szemlézni. Talán jellemző, hogy egy finn egyetemen egy David Boromissza-Habashi nevű úr 27 oldalon, szavanként volt képes elemezni a világégéstől való politikailag korrekt aggodalmába burkolt kellő – és komoly anyagi támogatással szubvencionált – iróniával a Sajtóklub azon adását, amely az Orbán Viktor által elmondott szövegről és az annak nyomán keletkezett viharról is szólt.
Orbán szavai olyan mély hatást gyakoroltak a világsajtóra, hogy még 2006. április 7-én, több mint négy évvel később is a német balliberális Der Spiegel hetilap erre a témára fűzte fel budapesti, „Antiszemita szavak…” kezdetű összefoglalóval megfejelt tudósítását, amelyet az „ellenzéki vezérről” látható kép illusztrált, alatta a „Lebensraum” felirattal.
Most már csak az a kérdés merül fel, hogy a naponta agyongyalázott és kötelességszerűen rettegő politikai jobboldal miért marad mindig adós a kizárólag politikai éllel célzott kés megforgatására.