A számok és a lélek erői

Egy rókáról két bőrt lehúzni nem éppen dicsérendő, de a mai ínséges időkben felettébb vágyott dolog. Ha fiatal művészről van szó, olykor még több lehúzandó-lehúzható bőrre is szükség lehetne, hogy a pályakezdés nehézségeit valahogy ellensúlyozza. Nehéz művet eladni, nehéz olyan galériára találni, amely hosszú távon törődik a művésszel, ahogyan a galériások mondják, „megcsinálja”, még nehezebb megfelelő műteremhez jutni, pedig minderre szükség lenne az át-, illetve betöréshez, ahhoz, hogy itthon, külföldön nevet szerezzen a tehetséges fiatal alkotó. Nem csodálatos, ha újabb és újabb bőrökre vadásznak a fiatalok, még akkor is, ha sok az eszkimó, és kevés a fóka, akarom mondani: róka, aki a trendeket közvetítő magazinokat lesi szorgalmasan, aki akár hetente is kiállít, hogy jelen legyen.
Vannak azonban másféle bőrök is, és ezekből azután valóban nincs kevés az elvonások földjének is nevezhető Magyarországon: a „saját bőrök” ezek, amelyeken az emberek, közöttük talán a legjobban a fiatal művészek a szó szoros értelmében megérzik mindazt, ami történik, s amit éreznek, az legalábbis fájdalmas, nehéz elfogadni, feldolgozni. Végül pedig vannak olyan bőrök is, mint amilyenek az egykor kódexek vagy épp nemesi oklevelek, fontos szerződések készítésére szolgáló pergamenek voltak, amelyeken minden megjelenik, amit a művészember megérez, amit szeretne továbbadni. Személyes élmények és filozófiai mélységű gondolatok, kérdések és elutasítások egyaránt kirajzolódnak rajtuk… Alighanem ilyen bőrökről beszél Lelkes A. Gergely a Klebelsberg Kultúrkúriában rendezett kiállítása címében: Tizenkét bőr.
Igaz, műveit ajánlva nem a tárlat címét értelmezi, inkább azt az alaphelyzetet magyarázza el, ahová jutott, amikor úgy érezte, egy tovább nem bontható biztos alapra van szüksége, ahol lábát megvetheti. A lendület, kompozíció, szín, forma, fény, lyuk elve alkalmazása elvetése után a bázist Püthagorasz nyomán a szám szellemi alapvetésében találta meg. A tizenkét darab nagyméretű, 180´190 centiméteres kép tehát a számokra épül 1-től 12-ig, a művek „azt tárják szemünk elé, ahogyan a lélek erői a szellem által beléjük helyezett gravitációs elemek függvényében más és más képet közvetítenek a körülöttünk és bennünk lévő világról”.
Nem nehéz ebben a hónapokra, a kozmikus rendszerre is utaló szisztémában a fiatal művész mestere, Molnár Sándor nagyszerű életművének a hatását felismerni, ahogyan néhány esetben (például a III., IX., XII. címet viselő képeken) a festmény megformálásában is érződik a mester hatása. Mégsem ez a fontos azonban, hanem az a hatás, amelyet az elmélyülésre való törekvés, a mű maradandóságának, közérdekűségének a hangsúlyozása, a mesterség iránti alázat mutat, így tűnik igen ígéretes kezdésnek a Klebelsberg Kultúrkúriában bemutatott sorozat. Izgalmas felületek, színbeli, fakturális értékek jellemzik a nagyméretű vásznakat, elgondolkodtató utalások a Biblia (XI., Hanoch), az indiai vagy görög–római mitológiára. A Száhu, az örök test újra csak a bőrt juttatja az eszünkbe, amely egész életünkön keresztül elválaszthatatlan a benső, a lélek világától, Marsyas mítosza pedig újra csak az élet és a halál, a múló idő és az örök művészet kapcsolatára utal: a legyőzött Marsyas bőrét Apolló a phrygiai Calaenae melletti barlangban akasztotta föl, ahol a Marsyas folyó forrásai vannak. Azt mondják, hogy a bőr, valahányszor fuvolazenét hallott, megmozdult örömében.
(Lelkes A. Gergely: Tizenkét bőr. Klebelsberg Kultúrkúria, március 2-ig.)