Magyarország a Koszovót elismerő országok között lesz, de kivárja azt az időpontot, ami a legkevésbé veszélyezteti a Vajdaságban élő magyarokat és a szerb–magyar kapcsolatokat – jelentette ki tegnap a kormányszóvivői sajtótájékoztatón Göncz Kinga. Mint azt a külügyminiszter elmondta, Magyarországnak nem kell a Koszovót elismerő államok sorában az elsők között lennie, de magát az elismerést sem lehet sokáig elhúzni. Göncz Kinga szerint a kormánynak mindig is egyértelmű volt az álláspontja Koszovóval kapcsolatban. Ennek ellentmond, hogy egy két héttel ezelőtti sajtótájékoztatón még nem derült ki, mi hazánk hivatalos álláspontja Koszovóról. Lapunk azon kérdésére, hogy az amerikai vízummentesség kérdésének van-e köze ahhoz, hogy Magyarország elismeri Koszovót mint független államot, a külügyminiszter válasza az volt, hogy semmi. A tegnapi sajtótájékoztatón Göncz Kinga ismertette a kormány által tegnap elfogadott, 2020-ig szóló külkapcsolati stratégiát is, amelynek tartalmáról kevés szó esett. A dokumentum három fő irányt határoz meg a magyar külpolitika számára: versenyképes Magyarország az Európai Unióban, sikeres magyarság a régióban és felelős Magyarország a világban.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi parlamenti képviselője a Vajdaság Ma délvidéki hírportálnak nyilatkozva kijelentette: a vajdasági magyarság vezetői az elmúlt hónapokban több ízben kérték a magyar köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és a külügyminisztert, hogy nagyon óvatosan lépjenek fel Koszovó esetleges függetlenedését követően, és Magyarország semmiképpen se legyen azon országok között, amelyek az első hullámban elismerik Koszovó függetlenségét. A vajdasági magyarokat veszélyeztető esetleges atrocitásokról a politikus elmondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy a szerbség milyen napokat, heteket él át, a szerb állam milyen nehéz helyzetben van. Ez, mint azt az utóbbi napok történései is tanúsítják, okot adhat provokációkra és incidensekre. Ezért fontos az, hogy az itteni magyarság közszereplői, a politikusok, azok az emberek, akik nyilvánosan szólalnak meg, körültekintően fogalmazzanak, nehogy valamilyen szélsőséges csoportokat arra ingerelhessen a mi felszólalásunk, hogy mondvacsinált okokkal elinduljanak a vajdasági magyarok intézményei, szervezetei ellen.”
Svájc tegnap – 19. országként – elismerte Koszovót.
Hengerelt a Paks Kisvárdán, vért izzadt otthon a Puskás Akadémia+videók
