Bukás és tündöklés

Kétéves kényszerű száműzetés után visszatért a romániai politikai élet élvonalába a szociáldemokrata Adrian Nastase volt kormányfő, akiről korrupciógyanús ügyei miatt sokan úgy vélték, hogy végleg eltűnik a politika süllyesztőjében.

2008. 03. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Kolozsvár)

Csöppet sem zavarja az ellenzéki román Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőit és szimpatizánsait, ha az alakulat arculatát súlyos korrupciós bűncselekmények elkövetésével gyanúsított politikus határozza meg. Bizonyíték erre a párt egykori első embere, Adrian Nastase bukása, majd újbóli tündöklése.
A karrierjét a posztkommunista alakulatban az 1989-es forradalomkor megalapozó Nastasénak képzett jogászként, valamint Ion Iliescu egykori államfő kedvenceként nem volt nehéz felemelkednie a párt- és az állami apparátus ranglétráján. Tekintélyelvi alapon, vaskézzel őrzött pozíciói a 2004. decemberi államfőválasztáson Traian Basescutól elszenvedett vereségéig bebetonozottnak tűntek. Látványos bukása összefügg azzal, hogy a választási vereség utáni tisztújításon mentora, Ion Iliescu alulmarad a pártelnöki tisztségért folytatott harcban a PSD megreformálását zászlajára tűző Mircea Geoanával szemben.
Nastase totálisnak tűnő politikai erodálása 2005-ben kezdődött, amikor a bukaresti korrupcióellenes ügyosztály csúszópénz elfogadása, zsarolás és hivatali hatalommal való visszaélés alapos gyanújával eljárást indított ellene. A politikust azzal vádolják, hogy miniszterelnöki mandátuma idején több mint egymillió euró értékben fogadott el javakat, amelyek fejében a korrumpáló személyeket magas rangú kormánytisztségekbe ültette, vagyonnyilatkozatában pedig az összeget a felesége nagynénjétől, Tamara Cernasovtól származó örökségként tüntette fel – aki 90 évesen, kisnyugdíjasként hunyt el. Szerteágazó bűnvádi dossziéja formai okok miatt a mai napig nem jutott el a bírósági szintre, Nastase azonban kénytelen volt lemondani a képviselőház elnöki, valamint a PSD-ben betöltött ügyvivői tisztségéről.
Visszavonulása azonban csak két évig tartott. Idén februárban a párt országos tanácsa vezetőjévé választották, a napokban pedig Iliescu oldalán folytatott tárgyalásokat Calin Popescu-Tariceanu liberális kormányfővel egy, a novemberben esedékes parlamenti választások előtt kötendő koalíció nyélbe ütéséről, amely végeredményben a PSD által a jelenlegi kisebbségi kormánynak nyújtott parlamenti háttértámogatás hivatalosítása lenne. De Nastase nem éri be a baloldal első számú stratégájának szerepével. Bejelentette, kész ismét versenybe szállni a 2009-es államfőválasztáson az újrázni készülő Basescuval szemben, akinek valószínűleg ez esetben sem lesz nehéz dolga, hiszen már 2004-ben a korrupcióellenes harc jegyében nyerte meg a választók szavazatait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.