Évi 7,2 millió forintért alkalmazza tanácsadóként a Miniszterelnöki Hivatal Barabás Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagját – értesült a Magyar Nemzet. A jelenleg MSZP-tag Barabást 1989-ben az állampárt központi bizottságába is beválasztották „ideológiai” titkárként, nem mellesleg korábban az MSZMP agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője és a KISZ KB titkára volt. Több állami vállalatnál töltött be vezető funkciót, a Medgyessy-kormány alatt került a Hungexpo Zrt. vezérigazgatói székébe. Ezt a céget már privatizálták, ám Barabást tovább foglalkoztatja a társaság új befektetője. A volt állampárti politikus ezen kívül az állami Szerencsejáték Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. A Heti Válasz néhány hónapja arról számolt be, hogy lánya, Barabás Andrea programkoordinátorként tevékenykedik Dobrev Klára Egészséges Településekért Alapítványánál, s neve tanúként szerepel az Altus Zrt. cégbírósági papírjain. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján a 7,2 millió forintos szerződésről azt írják, hogy a volt párttitkárnak „maximum száz” szakértői napot kell eltöltenie a kormánykabinethez benyújtott anyagok elemzésével, azaz naponta legalább 72 ezer forintra tesz szert a munkával.
A Miniszterelnöki Hivatalban kérdésünkre azt közölték: Barabás János szerződése értelmében társadalompolitikai tárgyú kezdeményezések előkészítésében és végrehajtásában lát el szakértői feladatokat. Arra a felvetésünkre, hogy Barabás Gyurcsány Ferenccel, illetve Kiss Péter kancelláriaminiszterrel ápolt kapcsolata szerepet játszott-e a megbízásnál, a Kormányszóvivői Irodától azt a választ kaptuk, „kiválasztása az oktatás és a kultúra területén szerzett több évtizedes tapasztalata alapján történt”. Ismert, a cenzúra felett is őrködő MSZMP agitációs és propagandaosztálya valóban kulturális ügyekkel foglalkozott. Barabás ezen belül például az elhajló rockzenekarok problematikájával.
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
