Sas József igényt tartana a Kossuth-díjra

Sas József továbbra is igényli a Kossuth-díjat, szerinte ha tisztázódik az ügye, azt át kell adni neki. Az adócsalásért nem jogerősen elítélt humorista az egyik nyilatkozatában megkérdőjelezte a magyar bíróság függetlenségét is, amikor kijelentette: nem véletlen, hogy éppen díja átvétele előtt ítélték el. Arra továbbra sincs válasz, hogy mivel érdemelte ki a még érettségivel sem rendelkező Sas a legjelentősebb eredményeket felmutató személyek elismerésére alapított kitüntetést.

Pethő Tibor
2008. 03. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc még februárban felterjesztette a Kossuth-díjra Sas József humoristát, a miniszterelnök által összeállított lista február végén érkezett meg a köztársasági elnökhöz, aki alá is írta azt – tudta meg lapunk Kumin Ferenctől, a Köztársasági Elnöki Hivatal osztályvezetőjétől. Emlékezetes, 2006 tavaszán három felterjesztettel is kifogásai voltak Sólyom Lászlónak. Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökhelyettese, Marjai József volt miniszterelnök-helyettes és Mosonyi Emil, a bősi vízlépcső tervezője is rajta volt Gyurcsány Ferenc akkori listáján.
Fenntartásainak hangoztatásával Sólyom aláírta ugyan a miniszterelnök előterjesztését, és a kézfogás mellőzésével át is adta a kitüntetéseket, de ezután az Alkotmánybírósághoz fordult, amely úgy döntött, hogy csak az alkotmány értékrendjével ütköző kitüntetési előterjesztést akadályozhat meg. Tényekkel alátámasztott, nagyon súlyos okok szükségesek tehát az aláírás megtagadására. Az előterjesztés tekintetében minden esetben a miniszterelnöké a döntés joga és az ezzel járó politikai felelősség is. Ez utóbbit fejezi ki, hogy az államfő által aláírt határozatot a miniszterelnök végül ellenjegyzi.
Végeredményben tehát a kormányfő szabadon dönt arról, kit terjeszt fel kitüntetésre, és arról is, ellenjegyzi-e a saját előterjesztése alapján hozott határozatot. Éppen ezért különös, hogy Gyurcsány annak tudatában terjesztette fel a direktort, hogy tisztában volt azzal: Sas ellen többrendbeli adócsalás miatt eljárás folyik. A demokratikus gondolkodás eme súlyos fogyatékossága – úgy tűnik – visszatérő jellegzetessége a kormányfő kitüntetéspolitikájának. A fent említett, a Kádár-rendszer emblematikus alakjain túl ő ajánlotta például a saját népe ellen fegyvert fogó Horn Gyulát is a legmagasabb elismerésre. A köztársasági elnök nem írta alá az előterjesztést arra hivatkozva, hogy megvárja az alkotmánybírák döntését. Az államfő szerint Horn karhatalmista múltja, 1956-os tevékenysége ellentétes az alkotmány értékrendjével. Horn Gyula végül nem kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Gyurcsány most kénytelen volt az utolsó pillanatban – a megszületett bírósági ítélet és az azt kísérő felháborodás miatt – visszakozni, és ha nem is könnyen, de nem adta ellenjegyzését az általa javasolt kitüntetéshez.
Sas József szerint nem véletlen, hogy éppen Kossuth-díja átvétele előtt ítélték el első fokon adócsalásért. A humorista az ATV szerda esti műsorában gyakorlatilag megkérdőjelezte a magyar bíróság függetlenségét. A Mikroszkóp igazgatója azt is mondta, tudja, hogy milyen országban él, majd hozzátette: ha tisztázódik az ügye, akkor a kitüntetést meg kell kapnia, hiszen felterjesztették rá. Úgy tűnik, a rendszerváltozás után tizennyolc évvel egy regnáló színigazgató az ország nyilvánossága előtt kérdőjelezheti meg a demokrácia alapjait, és követelheti magának – szinte páratlan ízléstelenséggel – a Kossuth-díjat. Miért ilyen biztos a dolgában?
A kérdés megválaszolásával azok maradnak – valószínűleg örökre – adósaink, akiknek a jóvoltából magas lóról beszélve tehet megjegyzéseket az őt felfüggesztett börtönre ítélő magyar bíróságra. Megszokhattuk már a bulvársajtóból, hogy bizonyos embereket sajnálni kell, ha köztörvényes ügyek miatt elítélik őket. Így volt ez már Kunos Péterrel és Tasnádi Péterrel is. Most kampány indult Sas tisztára mosására is: Selmeczi Tibor humorista kijelentette, a történtek ellenére Kossuth-díjasnak tekinti direktorát, egy másik kolléga, Böröczky József szerint pedig szörnyű, hogy ilyen dolgok történnek. Emlékezetes: az ügyészség szerint Sas még 1997-ben színlelt megállapodást kötött B. Béla elsőrendű vádlottal, a megállapodás célja pedig az volt, hogy a másodrendű vádlott, Sas József kikerülje az adófizetési kötelezettségét. A vád számai szerint Sas 1998-ban 7,8 millió, 1999-ben 9,9 millió, 2000-ben 4,6 millió, 2001-ben 12,8 millió forintot nem fizetett be adóként. Emellett 1999 és 2001 között összesen több mint 7 millió forintot nem fizetett meg egészségügyi hozzájárulásként, valamint 4 millió forint tb-járulékkal is adós.
Korábban arról is beszámoltunk, milyen vita bontakozott ki a fővárosban Sas József igazgatóságának meghosszabbításakor. A fővárosi ellenzék élesen bírálta az MSZP–SZDSZ-koalíció által támogatott Sast, mondván, a jelölt nem rendelkezik megfelelő iskolai végzettséggel. Mint azóta kiderült, Sas Józsefnek nincs diplomája és érettségi bizonyítványa. Jó lenne tudni azt is, mielőtt a lényeg elsikkadna: tulajdonképpen mivel érdemelte ki Sas József a magyar alkotómunka jutalmazására és a legjelentősebb eredményeket felmutató személyek elismerésére alapított kitüntetést?

Hatvan éve osztják. Hatvan éve, 1948. március 14-én adták át először a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat, amelyet az 1848-as forradalom századik évfordulója alkalmából alapított az Országgyűlés. Az első díjakat az ország legkiválóbb tudósai, művészei, ipari munkásai, földművesei vehették át, akikről úgy ítélték, hogy hozzájárultak az ország újjáépítésének sikeréhez. Az alapítók a magyar alkotótevékenység folyamatosságát is ki akarták fejezni, ezért posztumusz kitüntetést kapott József Attila, Bartók Béla és Derkovits Gyula.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.