Az én utam a magyar népi muzsika

A táncháztalálkozó gálaműsorában mutatja be Örömzene című lemezét Pál István „Szalonna” vasárnap este hét órakor a Papp László Budapest Sportarénában. A Magyar Állami Népi Együttes kárpátaljai születésű prímásának műsorában saját bandája mellett a népzenei élet számos kiválósága és több táncegyüttes is szerepel.

A családja predesztinálta arra, hogy zenész legyen?
– Nem volt választásom. Édesapám azt szerette volna, hogy vagy prímás legyek, vagy pap, mivel ő erre a két hivatásra vágyott. Bár egyik sem lett, a kijevi zeneakadémia elvégzése után évekig dolgozott az Kijevi Operaház zenekarával mint karnagy. Amikor visszakerült a szülőfalunkba, Viskre, akkor sem ő, hanem a bátyja volt a prímás a zenekarban. Ezért írattak a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumba, hogy legalább az esély meglegyen a papságra, de ott is látszott, az én utam a zene.
– Első lemezén minden olyan stílust megtalálunk, amivel valaha találkozott. Nem fél attól, hogy eklektikusnak hat?
– Az ember általában ennyi idősen ér el oda, hogy eldöntse, mit is akar igazán abból a sok mindenből, amit addig megismert. Engem is rengeteg hatás ért, kezdve attól, hogy olyan faluban nőttem fel, ahol cigányzene szólt, az, amit az éttermekben is hallunk. Én ezzel találkoztam először, nekem eleinte ez volt a magyar népzene. Aztán édesapám elvitt egy szatmári prímáshoz, Murzsa Gyulához, aki mellett inasként tanultam; akkor az volt a népzene, amit ott hallottam. Aztán, amikor Magyarországra kerültem, rádöbbentem, hogy itt milyen erős az erdélyi kultusz, hiszen az a cél, hogy minél távolabb legyenek az éttermi cigányzenétől. Később találkoztam a Söndörgővel és a szerb népzenével, vagy például a Berkósokkal. Lehet, hogy eklektikus a lemez, de azt akartam bemutatni, hogy 28 évesen jutottam el oda: az én utam a magyar népzene.
– Egy korszak lezárása?
– Igen, annak a színes kavalkádnak, amelybe belekóstolhattam. Ezért is nem tettem például gyimesit a lemezre. Miért nem játszanak jól Magyarországon gyimesit, csak nagyon kevesen? Mert mind lelkileg, mind technikailag meg kell érni hozzá. A másik ok, hogy nincs személyes élményem. A lemez anyagával viszont van, kezdve a csíkitől a budatelkiig. Azoknál a prímásoknál mind jártam, tanultam tőlük, beszélgettem velük, tudom, melyik hogy vált dallamot. Ha van egy kis időm, ma is mindig elmegyek Erdélybe vagy haza Kárpátaljára. Tervezek is egy Kárpátalja népzenéje tematikájú lemezt, hiszen Magyarországon legfeljebb a Técsői bandát ismerik, de rajtuk kívül a hegyekben még rengeteg zenész van.
– Magyarok is?
– Inkább ruszinok, de a muzsikájuk hatásában egy az egyben párja a gyimesinek és a csíkinek, de érdekes a máramarosi román zene is, ott is jól ismerem az összes zenészt. Édesapám ugyanazt tette Kárpátalján, mint Kallós Zoli bácsi Erdélyben: rengeteget gyűjtött, és segítette a Magyarországról érkező népzenegyűjtőket. Mostanában ugyanígy járok Erdélybe gyűjteni.
– Van olyan tájegység, amelylyel különösen sokat foglalkozik mostanában, vagy a Magyar Állami Népi Együttes mellett erre nem marad ideje?
– A munka nem akadály. Amikor az együttes zenekarába kerültem, azzal ijesztgettek, hogy majd engem is utolér és rám süti a bélyegét a kötelező „profi” hangulat. Én annyira szeretek muzsikálni, hogy ilyen szempontból mindegy is, hogy a Magyar Állami Népi Együttesben vagy épp a szandaszőlősi amatőr együttesben játszom, ugyanúgy beleadom a szívem-lelkem. Annak viszont örülök, hogy a kortárs előadások mellett elkezdődött egy olyan vonulat, amelyben egy-egy tájegységre állunk rá. Ilyen volt az Örök Kalotaszeg vagy a Kincses Felvidék. Ha minden igaz, az egyik következő ilyen műsor talán éppen gyimesi lesz.
– Mit gondol, megérett rá?
– Ezt nem tudom, de most már szívesen foglalkoznék vele. Akkor eljöhet az a pillanat, amely már régi vágyunk Gombai Tamással és Vizeli Balázzsal: csinálunk egy jó gyimesi menetet, egy magyar „hardrockot”. Nagyon szeretem Cándra Misi szikár muzsikáját.
– Mik a tervei a közeljövőben?
– A Zeneakadémia. Szeretnék masterképzésre jelentkezni, amint indul; a húgom most elsős, ezért van némi rálátásom. Tavaly diplomáztam Nyíregyházán, a végzettségem megvan, de azt hiszem, nekünk, akik tényleg komolyan gondoljuk, ott a helyünk a Zeneakadémián. Ez egyfajta misszió is, nem vitatom el a nagy elődök szerepét, de pillanatnyilag a mi korosztályunk van a zeneakadémistákkal olyan viszonyban, hogy hatni tudunk rájuk. A zenészfiatalok többsége magától nem megy el az ilyen műsorokra, viszont ha egy klubban, egy koncerten vagy épp az aulában összefutunk, esetleg a mi kedvünkért megnézi. A mi generációnknak is nagy a felelőssége ebben. Az előítéleteket akkor szüntethetjük meg, ha tudunk táplálkozni az előttünk élők tudásából, és képesek vagyunk magas szinten továbbadni ezeket az értékeket.