Négyszázmilliárd forintot fordítana az adórendszer megváltoztatására újabban a kormányfő – a Népszabadság információi szerint. Gyurcsány Ferenc erről a szocialista frakció keddi zárt ülésén beszélt. A kormánypárti lap úgy értesült: a miniszterelnök ezt az öszszeget a közterhek átrendezéséből, egyszerűsítéséből teremtené elő, s bízik abban is, hogy a két százalék körüli gazdasági növekedés sokat hoz majd a konyhára.
Az adóvitát a tavalyi év végén azzal indította el a kormány, hogy átfogó adóreform kidolgozására kérte fel a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztalt. A szakértői testület el is készítette javaslatát, amit azonban hamar lesöpört a kabinet az asztalról. Ám az úgynevezett mozgástérről, vagyis arról, hogy mennyi pénz költhető a közterhek rendszerének átalakítására, heves számháborúba kezdett a két koalíciós párt. Január elején a szabad demokraták 300 milliárdot emlegettek, ám Kóka János, a párt akkori elnöke később már 600 milliárdos csökkentést sürgetett. Gyurcsány Ferenc februárban még osztotta a liberálisok 300 milliárdos elképzeléseit, azonban Veres János pénzügyminiszter ekkortájt leszögezte: a költségvetésből mindössze 200-250 milliárd áldozható 2009-ben adóreformra. A márciusi népszavazás előtt a miniszterelnök az adómérséklés három lehetséges módját vázolta fel a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában, s ezekről kérte ki a szakma véleményét. Az egészségügyi díjakat eltörlő referendum után azonban Veres már csak 100 milliárdos mozgástérről beszélt, míg Gyurcsány Ferenc kijelentette: a népszavazás elvitte az adóreform fedezetét.
Ehhez képest a Népszabadság információi szerint a miniszterelnök most 400 milliárdot fordítana a közterhek rendszerének átalakítására, ám megváltozott a tervezett reform forrása. Míg korábban a költségvetés többletéből fedezték volna az intézkedések költségeit, addig jelenleg kormánykörökben bizonyos adók mérséklését más közterhek emeléséből látják finanszírozhatónak. Elsősorban a személyi jövedelemadó, s a társasági adó kedvezményeinek eltörlésére vagy az általános forgalmi adó emelésére lehet számítani, de a kiforrott javaslatokról – miként a döntések időpontjáról – továbbra sem tudni semmi biztosat.
Vezércikk a 7. oldalon
MÁV: Egy ilyen forgalmú pályaudvar lezárása nem tud jókor jönni
