A szentély és környezete

Magyarországon a mai nappal hatodik éve rendezik meg a múzeumok éjszakáját a Szent Iván napjához legközelebb eső szombaton. Az első alkalommal hét és fél ezren, de tavaly már majdnem 250 ezren vettek részt a programokon. Renner Zsuzsanna, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója szerint ez a látványosságokban bővelkedő programsorozat nemcsak szervesen kötődik a múzeumok mindennapjaihoz, de egyik igen hatásos módja a látogatóbarát múzeum formálásának is.
– A tárgyak bemutatását, hozzáférhetővé tételét nem szabad szembeállítani a többi alapfeladattal – fogalmazza meg axiómaként az alapelvet a főigazgató asszony. – Nem „vagy-vagy”-ban kell gondolkodni, hiszen ma az európai kultúra szerves része az esélyegyenlőség, a kulturális javakhoz való hozzáférés, így alapvetően fontos a látogatószám növekedése, a látogatóbarát múzeum kialakítása. A nagy kihívás éppen az, hogy az öszszes feladatot egyszerre kell elvégezni, minél magasabb színvonalon, a jelenlegi Magyarországon nem túlságosan rózsás körülmények között.
– Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi kérdések másként vetődnek föl itthon, mint a jól ellátott, több évre előre tervező nyugati múzeumoknál. A múzeumok éjszakája azonban nem ráfizetéses rendezvény. Ám mégsem azért fontos, mert segít egyensúlyban tartani a múzeumi költségvetést…
– Ez így van, hiszen a gondolat éppen azokban az országokban született meg, amelyekben amúgy is kevesebb gonddal küzdenek a múzeumok. Magyarországon viszont meghatározó jelentőségű az a tény, hogy az eseménysorozat központi marketinggel zajlik, ami segít, hogy szó szerint a reflektorfénybe kerüljenek a múzeumok. Ki-ki azon igyekszik, hogy minél színvonalasabb, a közönséget vonzó programmal vonja magára a figyelmet. Be szeretnénk csalogatni az embereket a múzeumba, s szeretnénk azután itt is tartani őket. Nem szégyelljük, hogy ilyenkor elmegyünk a szórakoztatás irányába, hiszen ekkor sem szakadunk el a gyűjtemény értékeitől, a programot az intézmény specifikumaira alapozva alakítjuk ki. Aki a látványosságot keresi, megtalálja a múzeumok éjszakáján, s aki szeretne elmélyedni egy-egy témában, azt is megteheti. Egy új múzeumi nyelv kialakításában segít a program, meg kell tanulnunk, hogyan szólíthatjuk meg a közönséget úgy, hogy pozitív visszajelzéseket kapjunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy közintézmény vagyunk, közpénzből dolgozunk, a közvagyont a köz javára kell kamatoztatnunk.
– Ami a közönség pozitív válaszát illeti, igen meggyőző volt számomra az ön előző munkahelyén, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban tavaly rendezett program, amelynek résztvevői elképesztő figyelemmel nézték a kiállítást még késő éjszaka is. De miért hiányzik ez a múzeumok iránti erős figyelem a hétköznapokon?
– Magam is sokat tanultam abban a múzeumban, ahol volt módom elgondolkodni az európai és a keleti tradíciók közötti különbségeken is. Keleten nincs olyan éles választóvonal a tömeg- és a magaskultúra, a szentély és annak környezete között. De éppen a megszakadt tradíciók, az éles választóvonalak, az egységes narratívák megszűnése miatt van igen nagy szükség arra, hogy kapaszkodókat adjunk az embereknek, hogy ne csak igényeket elégítsünk ki, de segítsünk felkeltésükben is. Más szempontból is fontos a múzeumok éjszakája számunkra, hiszen szorosan együttműködünk a kortárs iparművészekkel, dizájnerekkel, korszerű eszközökkel segítve a történeti és kortárs értékek egymásra találását, ami egyébként már akkor alapcél volt, amikor százharminc évvel ezelőtt megalapították az Iparművészeti Múzeumot.