Elköltözik a galgagyörki család

2008. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma reggel a Magyar Gárda és a rendőrség biztosítása mellett elviszi galgagyörki otthonában hagyott utolsó holmijait a Pölöskei család. Mint azt megírtuk, vasárnap este két család volt kénytelen elmenekülni Galgagyörkről, miután összeütközésbe keveredtek egy helyi agresszív cigány csoporttal. Dósa István, a Magyar Gárda országos parancsnoka lapunknak elmondta, csak néhány fővel felügyelik a költözködést, mivel mint ahogy eddig is, most sem akarnak riadalmat kelteni a településen, és bíznak a rendőrség hathatós közreműködésében. Pölöskei László lapunknak elmondta, arra jutottak, hogy nem költöznek vissza a házba, mert félnek a következményektől. Gondot jelent viszont a számukra, hogy pénzük nincs, így időlegesen felesége anyjához költöznek. – Pénzre lenne szükségünk, mert hitelt szeretnénk felvenni, ahhoz viszont önerő kell. Ha a házat eladnánk, akkor minden bajunk megoldódna, mert az érte kapott mintegy kétmillió forintból elegendő pénzünk lenne a hitelfelvételhez – mondta Pölöskei László. Egyébként úgy hallotta, hogy Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke egymillió forintért megvenné a házat. A roma politikus szándékáról Szabadi Mónika, Galgagyörk polgármestere is értesült. Elmondta, információi szerint Horváth kapcsolatba akar lépni az elüldözött családdal. Kitért arra is, hogy a viszályt megoldani nem tudják, de ami tőlük telik, megteszik, szociális alapon segítenek. – A többi nem az önkormányzat hatásköre – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.