Ameddig nem tisztázott, hogyan alakulnak a dolgaink a frakcióban és a pártvezetésben, ne is számítson komolyabb nyilatkozatra – mondta lapunknak az SZDSZ egyik parlamenti képviselője. Az egyik fő kérdés, hogy szeptembertől hogyan, vagy ami még fontosabb, kinek a vezetésével működik tovább az SZDSZ parlamenti frakciója. Azt ugyanis egy közlékenyebb pártbéli informátorunk csak ideig-óráig tartja elfogadhatónak, ha a szabad demokraták elnöke és frakcióvezetője egymás politikai riválisai. – Ezen az sem változtat sokat, hogy a felszínen az összefogást, az együtt munkálkodást hangoztatják mindketten – mondta forrásunk. Hozzátette: Fodor Gábor és Kóka János SZDSZ-ről, sőt a politizálásról alkotott elképzelései gyökeresen eltérnek egymástól. – Fodornak nincs könnyű dolga, mert a Kóka mögötti gazdasági érdekkör nagyon erős. Ha az ügyvivői testületben egyértelmű „kókista többség” alakulna ki, az új pártelnök könnyen Tölgyessy Péter sorsára juthatna: egyszerűen megfojtanák – mondta a magát megnevezni nem kívánó politikus. Ugyanakkor Kókának sem könnyű: a párt teljes széteséséhez vezethetne, ha nyíltan kardot rántana Fodor ellen. – Fodor Gábor ráadásul olyat készül tenni, amitől Kóka János elzárkózott: tárgyalna Orbán Viktorral, sőt Semjén Zsolttal is – mondta a képviselő. – A valóság az, hogy Orbán szóba sem állt volna Kókával. Neki ugyanakkor most nem tetszik, hogy Fodort viszont elfogadja tárgyalópartnernek – tette hozzá.
A háttértárgyalások középpontjában most az áll, hogy a parlamenti képviselőcsoportot ne olyan ember vezesse, aki a pártelnök politikai ellenlábasa. Általános ugyanis az a pártbéli vélemény, hogy Kóka nehezen fokozható népszerűtlensége továbbra is kisugárzik a pártra, ha tovább vezeti a frakciót, vagyis ő az SZDSZ parlamenti frontembere. A pártelnök körének egyik tagja annyit elmondott, hogy szeptembertől „Fodor Gábornak kell vezetnie a frakciót is”. Azt viszont még nem tudni – mondta –, hogy Kókáék mit kérnek ezért cserébe.
Bevetette cenzúra törvényét az Európai Bizottság: hőbörög az Egyesült Államok – nem lesz jó vége















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!