Miután megválasztották az MGYOSZ elnökévé, azt nyilatkozta, hogy a szervezet távol tartja magát a politikától. Kérdés, hogy egy jelentős szakmai szervezet hogyan képes kívül maradni a gazdaságot befolyásoló döntéseken.
– Természetesen nem fordíthatunk hátat a politikának. Ez a kijelentésem arra vonatkozott, hogy a napi politika csatározásaitól szeretnénk távol tartani magunkat. Nem is tehetnénk meg, hogy nem kapcsolódunk bele a szakmai munkába, hiszen a mindenkori kormánnyal és az ellenzékkel folyamatos párbeszédet kell folytatnunk. Csaknem hétezer tagunk van, akik 1,2 millió munkavállalót foglalkoztatnak, ez a versenyszféra közel hetven százaléka. Meghatározó súllyal képviseljük a gazdaságot, azt a motort, ami megtermeli az újra elosztható javakat.
– Bár nem kíván belefolyni a napi politikába, nemrégiben a kormányválság okozta problémákra figyelmeztetett. Mégis oda-odaszól a politikusoknak?
– A gazdaság érdekeinek adtam hangot azzal a kijelentésemmel, hogy a kormányválságnak minél hamarabb véget kell vetni. Nagyon fontos, hogy a vezető pártok között kialakuljon valamiféle konszenzus azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. Nem szabad elvesztegetnünk az előttünk álló éveket. A gazdaság elemi érdeke, hogy stabil, kiszámítható kormányzás legyen az országban, csak így térhetünk rá újra a növekedési pályára.
– A teljesítőképességünk javításában óriási szerep hárul az MGYOSZ tagjaira, hiszen a lakosság jelentős részét foglalkoztató kis- és középvállalkozások a magyar gazdaság zászlóshajóinak farvizén úszhatnak be a nagyobb piacokra. Programjában felhívta a figyelmet a terjeszkedést támogató intézkedések fontosságára, vagyis arra, hogy erős magyar multikra van szükség. Néhányat fel tudunk sorolni, de hol vannak a többiek?
– Én úgy fogalmaznék, hogy lokális multikra van szükség. Ezek hihetetlenül fontosak az ország gazdasága szempontjából. Ugyanakkor, ha az utolsó tíz évet nézzük, ami már történelmi távlat, akkor elmondhatjuk, hogy ezen a téren nincs okunk panaszra. Ha az elmúlt évtized magyar adatait összevetjük a környező országok adataival, akkor azt látjuk, hogy hozzánk érkezett be először a legtöbb tőke, nálunk volt a legnagyobb a termelékenység és a GDP növekedése. A Futureallal is hasonló növekedési utat próbálunk meg bejárni. De a Fundyt is ez a cél vezérelte. Már 1995-ben öt országban voltunk jelen. Magyarországon kívül Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában.
– Aztán jött egy holland óriás, a Van Melle, és felvásárolta a Fundyt.
– Ezt a történetet inkább korábbról kezdeném. A családunknak volt egy édességgyára, amit 1948-ban államosítottak. Édesapám 1956-ban kapott kisipari engedélyt. Én már az egyetemi éveim alatt kivettem a részem a munkából. Óriási motiváció vezetett bennünket: az, hogy visszaszerezzük, amit elvettek tőlünk. A rendszerváltást követően mi soha nem vettünk részt semmiféle privatizációban, mindig zöldmezőn építettünk, vagy a szabadpiacon vásároltunk. A Fundy felépítése során számomra óriási élményt jelentett, hogy nagyobb vállalattá fejlődött, mint amekkora a régi cukorka- és csokoládégyárunk volt. A Fundynak Magyarországon három, Romániában pedig egy gyára volt. Olyan gépeket tudtam visszavásárolni, amelyek korábban a szüleim tulajdonában voltak, és olyan cégeket vettünk meg a szabadpiacon, amelyekben édesapám dolgozott az államosítás után, a saját gépén. Sajnos ezt a szüleim már nem élhették meg.
– Ha ilyen erős érzelmi szálak kötötték a Fundyhoz, akkor miért vált meg tőle 1999-ben?
– Ez egy racionális döntés volt. Az élelmiszeripar egész Európában válsággal küzd. Ennek egyik oka az agrárium áremelkedése, amely már nagyon szembetűnő, a másik oka pedig a hihetetlenül erős élelmiszer-kereskedelmi láncok árleszorító törekvése. Csak a nagy gyártók, például a Nestlé vagy a Coca-Cola tudnak alkupozícióban lenni az óriás kereskedelmi láncokkal, egy néhány milliárdos, esetleg néhány tíz milliárdos vállalat nem. Az élelmiszeripar Magyarországon forgalomarányosan két százalék körüli profitot termel. Ez hihetetlenül kevés. Az ágazat problémáit látva döntöttem úgy, hogy jobb, ha értékesítem a Fundyt, és valami más területre evezek át.
– Ezek szerint félő, hogy amikor valaki regionális multit épít, hasonlóképpen jár, mint a Fundy.
– Ez nem olyan egyértelmű. Ez a történet elsősorban az élelmiszer-ipari szakmát jellemzi, semmiképpen nem lehet minden ágazattal párhuzamot vonni. Az élelmiszeriparra jellemző elsősorban, hogy a partnereink óriások, akikkel nem vagyunk alkupozícióban. Ennek ellenére az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban nagyon nagy fantázia van. Magyarország meggytermelésben például világhatalom, mégsem használjuk ki eléggé az adottságainkat. Meggyérés idején a Duna–Tisza-közén egymást érik a német kamionok. Tonnaszám viszik ki a meggyet, mert ez a legjobb minőségű termés Európában. De ugyanez vonatkozik a kajszibarackra is. Ezeket a réseket kellene kihasználni.
– És nem kell attól tartanunk, hogy amikor beindul az üzlet, jön egy külföldi óriás, és felvásárolja?
– Ez így nem igaz. Annak ellenére, hogy eladtuk a Fundyt egy külföldi társaságnak, ugyanúgy magyar cég maradt, mint korábban. Az MGYOSZ például nem a magyar tulajdonú vállalatok szövetsége, hanem a Magyarországon működő vállalatoké. Ez nagyon fontos. Számunkra az itt működő multi ugyanolyan tag és ugyanolyan motorja a gazdaságnak, mintha magyar tulajdonosa lenne. Azt hiszem, hogy egy picit lejjebb kell adnunk ebből a nacionalizmusból. Büszkének kell lennünk a hazánkra, de semmi tragédiát nem látok abban, ha egy cég többségi tulajdonosa külföldi.
– Mindegy, hogy hol és kik hozzák meg a Magyarországon működő társaságokat érintő döntéseket?
– Bizonyára jobb lenne, ha itthon hoznák meg a döntéseket, mert szerepet játszana bennük, hogy a magyar munkaerőt kell megtartani, és nem például a kínait. Ez világos. De az illúzió, hogy egy 10 milliós ország, amely negyven évig el volt vágva a piactól, utol fogja érni Franciaországot vagy Németországot.
– A magyar beszállítók ugyanolyan eséllyel indulnak, ha például Frankfurtban születik egy döntés, mintha Budapesten dőlnének el a dolgok?
– Nem. Fel kell vállalnunk, hogy nem. Olyan magyar cégekre van szükség, amelyek magas szintű szolgáltatásokat nyújtanak. Ha hiánypótló tevékenységet végeznek a kis- és középvállalataink, akkor nem dönthetnek a nagyvállalatok, hogy kellenek vagy nem kellenek a magyar beszállítók, mert szükségük van rájuk, mert nehezen kikerülhetők.
– Sajnos az életben maradásért küzdő, mind gyakrabban fizetésképtelenné váló kis- és közepes vállalkozások legtöbbször Dávid és Góliátéhoz hasonló harcot vívnak a nagyokkal. És nem kérdés, hogy ezekben a csatákban ki húzza a rövidebbet.
– Ezen a területen hatalmas a kiszolgáltatottság. Egy nagyvállalat mindig jobb tárgyalási pozícióban van, mint a beszállítója. A beszállító csak akkor lehet majdnem egyenrangú fél, ha valami olyat tud előállítani vagy nyújtani, amit más nem. Azt szoktam mondani, hogy kétszer oda-, majd háromszor visszacsavarni bárki tud egy csavart, de ha valaki ugyanazt az eredményt éri el egy csavarintással, mint a többiek öttel, akkor határozott előnyben van. Ez az innováció. Ha innovatívak a kis- és középvállalatok, akkor igenis van esélyük a fejlődésre, és előbb-utóbb ők lesznek a nagyvállalatok.
– Visszatérve a Fundy történetére. Ön néhány évvel az eladás után visszavásárolta a vállalatot, amely akkor már korántsem volt olyan sikeres, mint amikor a hollandok kezébe került. Miért?
– Érzelmi döntés volt, a nosztalgia vezérelt. Amikor a Fundyt eladtam, azt hittem, hogy az új tulajdonosok majd számos országba kiviszik a termékeinket, és az egész világgal megismertetik őket. Ez sajnos nem így történt. A tulajdonosoknak rengeteg problémájuk volt, és végül ők is eladták magukat egy multinak. Ennek folytán bizonyos gyáraktól meg akartak szabadulni, én pedig visszavásároltam a Fundyt – sokkal rosszabb állapotban, mint amikor eladtam.
– Most a Futureal vezetőjeként ingatlanfejlesztőként ismerik elsősorban. Ez lehet az egyik terület, ahol regionális multit lehet építeni?
– Igen, erre a Trigránit nagyszerű példa lehet. De az ingatlanon kívül még számos olyan terület van, ahol lehet keresnivalójuk a magyar cégeknek. Elsősorban azok az ágazatok, amelyek kutatás-fejlesztésre épülnek. Meg vagyok róla győződve, hogy erre kell koncentrálnunk, ám sajnos nagyon keveset fordítunk kutatás-fejlesztésre. A GDP-hez mérten ez az arány egy százalék alatt van, holott a kívánatos két és három százalék között lenne. Nemrég hallottam egy egyetemi professzor barátomtól, hogy állítólag háromezer PhD-hallgatónk van külföldön. Ez szomorú tény. Legalább háromszázat visszavárnánk. A szürkeállomány jelentőségét nem lehet kellőképpen hangsúlyozni. Én a saját cégeimnél is ezt tartottam a legfontosabbnak, és a sikereink egyik kulcsát abban látom, hogy tehetséges, felkészült emberekkel dolgozom együtt.
– Az MGYOSZ elnökeként szintén erre helyezi a hangsúlyt, hiszen kijelentette, hogy a professzionalizmus és a demokratikus elvek mentén fog működni a szövetség. Ezek szép szavak, de mégis, miben változtat az eddigi gyakorlaton?
– A demokrácián azt értem, hogy több hang is meg fog szólalni a szövetségben. Nyilvánvalóan a szakmai kérdésekben az egyes szövetségek kompetensek leginkább, ezért ők fogják tolmácsolni a konszenzusosan megszülető véleményeket.
– Néhány véleményt már megfogalmaztak. Az egyikben például a konvergenciaprogram véghezvitelét szorgalmazzák, egy másikban pedig az adóreform fontosságát emelik ki.
– Az államadósságot mindenképp elfogadható szintre kell csökkentenünk. Ez nemcsak azért fontos, mert amíg ez be nem következik, addig nem lesz euró Magyarországon, hanem azért is, mert lehetetlen helyzetet teremt, ha feléljük a gyerekeink és az unokáink örökségét. Mert az adósságunkat valakinek egyszer vissza kell fizetnie, és gyerekeink, unokáink fogják visszafizetni. A gyerekeink elől esszük el a kenyeret. Ez már csak azért sem korrekt dolog, mert ők nem dönthetnek arról, hogy hajlandók vállalni ezt a terhet vagy nem. A gondos szülő azt szeretné, hogy a gyermekének jobb legyen, nem költi el magára a gyermeke fizetését.
– A kiadások mérséklése mellett az adóterheket is csökkentenék. Nem üti ez a két dolog egymást?
– Az adócsökkentés a gazdaság növekvő pályára állításának a része. Az MGYOSZ tagjainak egyértelmű álláspontja, hogy az élőmunkához kötődő terheket radikálisan csökkenteni kell. Nemsokára egy adóreform-javaslattal fogunk előállni, amelyet több adótanácsadó céggel együttműködésben készítettünk el. Ez azonnal egy példa a már említett professzionalizmusra. Nem rögtönzünk, alapos elemzés után mondunk véleményt. Szintén nagyon fontos, hogy az Európai Unióból érkező fejlesztési pénzeket hatékonyan használjuk fel, ezeket nem szabad elherdálni.
– És mi történik akkor, ha az adójavaslataik süket fülekre találnak, és újra csak szlogen szintjén valósul meg az adóreform?
– Ha az adók terén nem történik semmi változás, akkor kétségkívül hanyatlás következik. Valaminek mindenképpen történnie kell.
origo.hu
A mai az utolsó hideg nap, végre jön a felmelegedés
