Kenyai, szomáliai menekülteknek létrehozott táborból térhetett haza tegnap egy magyar lány a baptista szeretetszolgálat segítségével. Szenczy Sándor, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, hogy néhány hete az ENSZ menekültügyi főbiztossága hívta fel a lányra a magyar nagykövetség figyelmét. A Kenyában található dadaabi tábor 170 ezer, zömében Szomáliából származó menekültet fogadott be. Az ENSZ szakembereinek az tűnt fel, hogy a lány rokonok, szülők nélkül él, magyar papírok, levelek vannak nála, s magyar neve van.
Sági Gábor, nairobi magyar nagykövet a Külügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának segítségével megállapította, hogy Németh Samira édesapja Magyarországról vándorolt ki az ötvenes évek végén. Később a francia idegenlégióban szolgált, így került Kelet-Afrikába. Leszerelt, letelepedett, megnősült, ebből a házasságból több gyermeke is született. A férfi 2005-ben a lány három testvérével együtt rablógyilkosság áldozata lett Mogadishuban. Samira édesanyja többi testvérével együtt elmenekült, valamennyiüknek nyoma veszett.
A lány szomszédainál lakott egy ideig, majd amikor a polgárháború egyre inkább elmérgesedett, néhány személyes holmiját és papírjait magához véve a kenyai határ felé vette az irányt. Szenczy Sándor elmondta, hogy Samira testén is találhatók szúrás okozta sérülések, s hogy a lány néhány szót beszél magyarul. Miután a Külügyminisztérium tisztázta kilétét, megkapta a magyar állampolgárságot. Nem kívánt Kenyában maradni, kifejezett óhaja volt, hogy édesapja hazájában telepedhessen le. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat felkutatta a lány itthoni rokonait, akik örömüket fejezték ki, s hajlandók befogadni őt. Németh Samira megmenekülése jó példa arra, hogy ha szervezete és az illetékes hazai, külföldi hivatalok összefognak, akkor minden rászorulón tudnak segíteni, a világ bármely részén – hangsúlyozta Szenczy Sándor.
MÁV: Egy ilyen forgalmú pályaudvar lezárása nem tud jókor jönni
