Javulás, de nem feltámadás

Ugyan az előző hónapok, évek drámai visszaesést mutató számainál valamivel jobb képet mutat a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett – áprilisra vonatkozó – építőipari felmérése, az ágazat kátyúból való kilábalása még várat magára.

Munkatársunktól
2008. 06. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez év áprilisában az építőipari termelés növekedése 1,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 2,9 százalékkal haladta meg az előző havi adatot. Az év első négy hónapjában a termelés 13,5 százalékkal maradt el 2007-es azonos időszakától – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A termelés korábban megfigyelt nagyarányú csökkenése után az áprilisi szerény növekedésben komoly szerepe volt a nagyobb beruházásoknak, a munkanapok alakulásának, valamint az alacsony előző évi bázisnak. Az elmúlt hónapokban tapasztalható kismértékű, de folyamatos növekedés a KSH szerint arra utal, hogy a termelés 2005–2006-ban bekövetkezett jelentős bővülése után a 2007-ben tapasztalt nagymértékű visszaesés megállni látszik. Az áprilisi havi termelés egy szinten van az előző év azonos hónapjának alacsony bázisával, azaz stagnál az ágazat.
A statisztikai hivatal gyorsjelentése szerint az építőipar alágazataiban áprilisban két ellentétes folyamat volt megfigyelhető: a legnagyobb építőipari részterület, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése áprilisban 2007 azonos időszakához viszonyítva 4,1 százalékkal csökkent, miközben az épületgépészeti szerelés tavaly áprilisihoz képest 3,6 százalékkal nőtt, a kis súlyú befejező építésé pedig 24,2 százalékkal emelkedett. Az áprilisi termelésnövekedésen belül a két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Míg az épületek építése 7,6 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építése 13,8 százalékkal emelkedett 2007 áprilisához mérten. Az építőipari termelés – első négy hónapban tapasztalt – 13,5 százalékos csökkenésén belül az épületek építése 12,1 százalékkal, az egyéb építményeké 15,4 százalékkal lett alacsonyabb. Havi összehasonlításban ugyanakkor mindkét építőágazat termelése meghaladta a márciusit, az épületeké 9,2 százalékkal, az egyéb építmények építése 3,5 százalékkal.
Az ágazat kátyúból való kilábalása azonban a statisztikai hivatal adatai szerint még várat magára. Intő jel, hogy az építőipari vállalkozások április végi szerződésállománya 31,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya mintegy 30 százalékkal, az egyéb építményeké egyharmaddal volt kisebb a 2007 áprilisinál. Az év első négy hónapjában kötött szerződések volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. Épületekre 2008 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest 28,7 százalékkal kevesebb, míg az egyéb építményekre 41,2 százalékkal több szerződés köttetett. Ez a növekedés – emeli ki a KSH – az autópálya-építésre még januárban kötött nagy értékű szerződés eredménye.
Az Ecostat kormányzati stratégiai kutató intézet – dacára a szerződésállomány folyamatos visszaesésének – ugyanakkor optimista, az idei évre prognosztizálja az építőipar talpra állását. A nemrégiben közzétett elemzés szerint az Új Magyarország fejlesztési terv nyújtotta forrásoknak köszönhetően látványos növekedés a feldolgozóiparban és az infrastrukturális fejlesztésekben jelentkezik az év második felében. Mindezek révén 2,6 százalék körüli GDP-növekedéssel is számol az Ecostat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.