Szekeres tragikus mérlege

Négy és fél hónap, három repülőhalált halt katona, és három megsemmisült repülőeszköz egy apró haderőben. Összefoglalóan: katasztrófasorozat. Ez a Boros–Bochkor–Palik trió asszisztálása mellett vidám repülőnapvurstlira készülő Szekeres Imre idei mérlege, ami a honvédség repülőerőit illeti. Tudják, arról a védelmi miniszterről van szó, aki a pártmozgalomban megtépázott személyes imázsának helyreállítását, magasabb ambícióinak kiteljesítési lehetőségét látta meg a védelmi szférában. Bár Gyurcsány Ferenc 2006-ban alighanem parkolni rakta a HM élére az (egykor) befolyásos szocialistát, alábecsülte a tárcában rejlő potenciált: azt, hogy kitűnően használható „nyerőautomata” üzemmódban, és a honvédség látványosságának hála, sikeresnek láttatja vezetőjét is.
Szekeres Imre teljességgel kommunikációs síkra terelte a védelmi kormányzást, s tette mindezt úgy, hogy a valódi nyilvánosságot, mint a civil kontroll nélkülözhetetlen eszközét visszaszorította a honvédségben. Ez még nem is lenne feltétlenül baj, ha közben a szögesdrótokon belül, a laktanyákban, a gyakorlótereken, a repülőtereken minden jól menne, ha a miniszter elég pénzt szerezne feladataik végrehajtásához, kiképzésükhöz, és ezeket az adófizetői forintokat értelmesen költenék el. A honvédség azonban tragikus állapotban van; amikor tavaly a miniszter bejelentette, hogy véget ért a védelmi reformok sorozata, magyarán szólva azt mondta, hogy innen nincs lejjebb.
Tévedett. Van, és ezt az elmúlt időszak tökéletesen alá is támasztotta. Januárban lezuhant és elégett egy Mi–8-as helikopter, amelynek fedélzeti technikusa életét vesztette. A balesetet szenvedett személyzetet arra szánták, hogy majd Afganisztánban internacionalista segítséget nyújtson a baráti afgán népnek. A roppant feladathoz „kiemelt” lehetőséget, kőkemény nyolcvan repült órát kaptak évente, annyit, amivel nyugati kollégáikat békeidőben, nappal, szélcsendben talán elengedik egyedül iskolakörön. Áprilisban aztán elfelejtett futóművet nyitni leszállás előtt egy nagy tapasztalatú berepülőpilóta Kecskeméten. Hála istennek sikerült katapultálnia, de csak a szerencsén múlott, hogy a magára hagyott gép nem okozott tömegkatasztrófát a reptér melletti forgalmas főúton. Szörnyű ilyet mondani, de ha okozott volna, talán a fejükhöz kaptak volna már az elvtársak, a társadalom is, hogy mit tesznek ezek a honvédséggel. Az őrnagy idén hat órát repült a balesetéig, és igen, ő szúrta el. Ha talán repültették volna eleget, akkor nem következik be az esemény.
A minap egy tűzszerészünk robbant fel a már említett „lehetetlen küldetés” teljesítése közben. Ha már fizetjük az aktuális nagy testvérnek a „császár adóját”, legalább tennének meg mindent a döntéshozók, hogy épségben jöjjenek haza! A lapunk által publikált információk, interjúk bizonyítják, hogy nem ez a helyzet.
Aztán jött a tegnapi katasztrófa. Egy rendkívül értékes alezredes oktató, háromgyermekes édesapa, és egy reményteljes fiatal főhadnagy veszett oda. Állítólag a családnak tartottak rögtönzött repülőnapot, és ebbe haltak bele. Én meg azt mondom, sokkal inkább a széteső, demoralizált közösségben törvényszerűen foszladozó fegyelmi helyzet ölhette meg őket. Bármennyire is szeretnék most a HM-ben, az aktuális esetet vizsgálva nem lehet elvonatkoztatni a rendszer állapotától.
Ebből a helyzetből, változatlan finanszírozás mellett egyetlen kivezető út van: az év végéig ki kell vonni a vegetáló MiG–29-es és Albatros „flottát”, és rá kell bízni az ország védelmét a realitások talajára állítandó Gripen-programra.