Üdülési átverések

Ismét érdekes cikkre bukkantam lapjuk június 2-i számában, Örökölhető az üdülési átverés címmel, és mint a time share ügyekben jártas ügyvéd – és jogi kari egyetemi docens – szükségét éreztem a hozzászólásra, különösen amiatt, hogy nem mindenben értek egyet Kende Júlia ügyvédnővel. Az üdülési jogot két szerződéssel lehet megszerezni: egy részvény-adásvételi és egy bérleti jogügylettel, amelyek elválaszthatatlanok egymástól, és azokat együttesen kell alkalmazni és értelmezni. A szerződések alapján a vevő egy vagy két heti üdülési jogot szerez a kiválasztott üdülőépület egy meghatározott apartmanjában, amelyet külföldi hétre vagy hetekre cserélhet. A szerződéskötéskor vételárat kell fizetni, továbbá a vevő vállalja az üdülési jogot magába foglaló apartman évi fenntartási költségét. Amennyiben az adott hetét külföldi hétre és apartmanra kívánja cserélni (deponálni), cseredíjat kell fizetni, amely európai országok esetén 159 euró, egyéb országok tekintetében 215 euró.
A magyar alkotmány és a polgári törvénykönyv alapelvként rögzíti a szerződéskötési szabadságot, ami azt jelenti, hogy bárki, bárkivel, bármikor, bármilyen tartalmú szerződést köthet; de szerződéskötési kötelezettség csak kivételes esetekben áll fenn. Ebből következik, hogy az ilyen time share jellegű szerződések megkötése sem kötelező, ám ha megkötik, úgy mindkét fél köteles az abban foglaltakat betartani. Egyoldalú szerződésmódosításra lehetőség nincs, megszüntetés pedig – szintén egyes kivételektől eltekintve – csak közös megegyezéssel történhet. Téves az a várakozás, mely szerint – amennyiben a vevő megbánja a szerződéskötést – az eladó, az üdülési jogot átruházó köteles visszavenni a részvényeket és visszafizetni a vételárat, valamint a fenntartási költségeket. Természetesen az üdülési jog a piacon szabadon értékesíthető bárkinek, továbbá arról halál esetére a tulajdonos rendelkezhet, a jog ugyanis örökölhető. Egyetlen hibája a rendszernek, hogy a jogosultságot nem lehet bevezetni az ingatlan-nyilvántartásba.
Az ilyen típusú szerződésekre – amennyiben azokat 1999. május 1. után kötötték – a 20/1999. (II. 5.) kormányrendeletet kell alkalmazni, amely az 1994. október 26-i 94/47EK parlamenti és tanácsi irányelv alapján született. E jogszabályban az értékesítőre és szerződéseire kötelező előírások érvényesülnek, azaz azoktól eltérni nem lehet, ugyanis ezek a fogyasztók, vásárlók védelmét szolgálják. Ugyanakkor e körben is alkalmazni lehet és kell a magyar polgári törvénykönyv szerződésekre vonatkozó szabályait, így megtámadható a jogügylet tévedés, tévedésfeltevés, megtévesztés címén, esetleg a feltűnő aránytalanság is szóba jöhet. Elállhat a fogyasztó a szerződéstől, ha az értékesítő megsérti azt (szavatossági hiba, késedelem, a költségek kikötéstől eltérő módon emelése stb. esetén). A keszthelyi városi bíróság egy általam indított perben megállapította a szerződés érvénytelenségét amiatt, hogy a megvásárolt üdülési jogot magába foglaló létesítmény csak később készült el. Most folyik egy másik per a debreceni városi bíróság előtt, amelyben a vevő azért állt el az ügylettől, mert nem tájékoztatták az általános szerződési feltételekről kellő módon és időben.
Léteznek tehát jogi eszközök, amelyek megfelelő módon és a fogyasztói érdekek figyelembe vételével rendezik a jogvitákat, csupán élni kell velük. Ám a legfontosabb tanulság: szerződést csak körültekintően, minden elemet figyelembe véve, gondosan kössünk. Vessük el azt a jó magyar szokást, hogy a szerződéskötés után kezdünk el kötözködni, nyavalyogni és mindenkit szidalmazni.
Tisztelettel:
Matúz György
ügyvéd, egyetemi docens, Debrecen