A harci cselekményekkel kapcsolatban, amelyekben a NATO-egységek – főként Kanada által az országba vezényelt katonák – is részt vesznek, ellentmondásos jelentések láttak napvilágot. Kabuli illetékesek azt közölték, hogy Kandahár városától húsz kilométerre, Argandáb körzetében a NATO légitámadást intézett a tálibok ellen, s ebben húsz lázadó halt meg, miközben egy tűzharcban három tálib és két katona esett el. Az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője szerint viszont nem bombáztak, csupán helikopterről géppuskatűzzel támogatták a szárazföldi egységeket. Az afgán hatóságok az offenzíva megindulása előtt éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el Kandahár tartományban, miközben több ezer katonát vontak össze szárazföldi és légi úton abban a körzetben, ahol a tálib egységeket észlelték. Az iszlamista erők azt állították, hogy Argandáb körzetében több olyan falut foglaltak el, ahonnan a harcok kiújulásától tartó helyiek elmenekültek. A tálib harcosok számát mintegy négyszázra becsülték. Szóvivőjük bejelentette: aláaknázták a körzetbe vezető valamennyi utat, és felrobbantották hídjait.
Az offenzívát öt nappal azután indították el, hogy Kandahárban a tálibok sikeres rajtaütést hajtottak végre a helyi börtön ellen, ahol a kormányerők számos köztörvényes elítélt társaságában foglyul ejtett bajtársaikat is őrizték. A gépfegyverekkel, rakéta- és aknavetőkkel végrehajtott támadásban mintegy két tucat őrt öltek meg, és több mint ezer rabnak sikerült elmenekülnie, akik közül – különböző források szerint – 350-400 lehetett felkelő. A kormányerők üldözőbe vették az ellenséget, többüket megölték, de az elmenekült foglyok közül csak keveset találtak meg ismét. Kandahárt a konzervatív szunnita, úgynevezett vahábita tálib mozgalom bölcsőjének tartják, és a fokozódó, majd 60 ezres nyugati hadi jelenlét ellenére sem sikerült megtisztítani a szélsőségesektől. Ez is jól illusztrálja az amerikai nemzeti hírszerzés főnöke, Michael McConnell által tett tavaszi jelentést, miszerint a kabuli kormány és Hamid Karzai elnök hatalma az ország területének egyharmadára terjed ki.
MÁV: Egy ilyen forgalmú pályaudvar lezárása nem tud jókor jönni
