A felsőoktatási keretlétszám meghatározásakor a kormány arra törekedett, hogy a természettudományos és műszaki képzésben részt vevők arányát növelje, a társadalomtudományokat tanulók számát pedig csökkentse – mondta a 2009-es tanév felsőoktatási keretszámairól Arató Gergely. Az oktatási államtitkár hozzátette, hogy az államilag finanszírozott helyek ilyen elosztásának legfontosabb célja a hallgatók választásának befolyásolása volt, illetőleg hogy a felsőoktatásban növekedjen a műszaki, a természettudományos, az egészségügyi és az informatikai pályát választók száma. A létszámkeretről Arató azt mondta, hogy azt 2007 óta 56 ezer főben határozza meg a kormány, ami az adott évben érettségizők mintegy 65 százalékával egyenlő számú helyet jelent.
A Fidesz szerint hatalmas káosz van a felsőoktatásban, amit bizonyít, hogy a következő tanévben nem növekszik az egyetemekre és főiskolákra felvehetők száma, noha minél több piacképes diplomás emberre volna szükség. Ágh Péter képviselő rámutatott, mindemellett egyre kevesebben jelentkeznek továbbtanulni egyetemekre, főiskolákra, mert a családoknak mind nagyobb terhet jelent ennek finanszírozása, a szociális válság már ezen a téren is kimutatható. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az orvosi karokra felvehető diákok száma annak ellenére sem nőtt a tavalyihoz képest, hogy az illetékes szakmai szervezetek ezt kérték a kormányzattól. A szocialista kormány nem segíti a fiatalok tanulmányi előrehaladását, sőt továbbra is fennáll annak veszélye, hogy bevezetik a tandíjat. – Ez egyenlő az ifjúság és a családok megsarcolásával – vélte Ágh Péter.
Napi sudoku
