A globális gazdaságon innen és túl

Fordulat és reform – ez volt két évtizeddel ezelőtt a rendszerváltást előkészítő közgazdász elit leggyakrabban hangoztatott jelszava az akkori magyar gazdaság és az azon túli szociális, társadalmi lét válságállapotában. Egy rövid időszak kivételével a rendszerváltás utáni két évtized pontos érdekláncokat követő újabb és újabb, folyamatos fordulatok és (látszat)reformok sora. A 2008-ra kialakult válság közeli állapot azonban e két évtized után – valóságos fordulat nélkül – generációkra kiható gazdasági és azon túli válságba torkollhat.
Duális válságjelek
A KSH adatai szerint 2008 első negyedében, de 2007 egészében is a magyarországi globális gazdaság sok mindent eltakaró, de a reálhelyzet megítélésében mégis meghatározó mutatója, a GDP növekedése a lakosság és a gazdaság számára lényegében az érzékelhetőségi küszöb alatti egy százalék körül mozgott. Egyértelmű vészjel, hogy a globális és európai felzárkózás helyett leszakadásunk növekszik nemcsak a 27-ek egészével, hanem a közvetlen vetélytárs szomszédos országokkal szemben. 2007-ben fellebbent a belső gazdaság erejét vagy gyengeségét eltakaró globális teljesítménymutató takarója. A mára kiteljesedő valódi veszély az, hogy az idetelepült, a magyar gazdaságba csak mérsékelten integrálódott multinacionális vállalatok meghatározó teljesítményével együtt jutott a magyarországi gazdaság a stagnálás állapotába. Azaz nemzeti gazdaságpolitika hiányában a duálissá vált, az államilag is támogatottan sikeres transznacionális vállalatok és a visszaszoruló, versenyhátrányba jutott hazai kis- és középvállalati szektor nem egyenlő súlyú, de együttes teljesítménye is kevés a globális világgal, a fejlett Európával vagy a Szlovákiával, Szlovéniával, Lengyelországgal, a balti államokkal folytatott versenyben. Egy új gazdaságpolitika számára alaptény: egészséges belső struktúra nélkül a globális bruttó teljesítmény mégoly magas növekedése sem jelenti önmagában az ország tényleges felzárkózását, gazdasága és társadalma, szociális viszonyai egészségét. Ám a mai magyar viszonyok szempontjából ugyanígy figyelmeztető a másik oldal: Magyarországon nem valósítatható meg valóságos belső fejlődés, egészségesebb gazdasági, szociális, elosztási, a nagyobb belső kohéziót megalapozó nemzeti gazdaságfejlődési pálya a globális bővülést kifejező GDP gyors növekedése nélkül.
Szétterülő kölcsönös függőség
A KSH elemzése szerint 2007-ben az ipar termelését tekintve a 250 főt meghaladó (döntően multinacionális) nagyvállalatok adták a termelés háromnegyedét, a belföldi értékesítés 54, az exportértékesítés 85 százalékát. A vállalatcsoport exportértékesítése 17 százalékkal növekedett, a belföldi eladás egytizedével visszaesett. A belső piac gyengeségeit elfedő teljes export – tartósan robbanásszerű bővüléssel – 68 milliárd eurót ért el. Azonban a GDP-hez viszonyított arányában is hatalmas külkereskedelem, a két számjeggyel bővülő export, valamint a stagnáló GDP ellentmondása a fecsegő felszín alatt már egy évtized óta meglévő tényre figyelmeztet: az exportorientált gazdasági növekedés a rendszerváltás első éveiben még értelmezhető tartalma gyökeresen megváltozott. Az exporttermelésben jelentkező hazai hozzáadott érték, a kis- és középvállalatok részesedése rendkívül alacsony, Magyarország exportját meghatározó túlsúlyban a hazai gazdaságba mindeddig csak részlegesen integrálódott multinacionális vállalatok kivitele jelenti.
A kinn és benn elszakadása, a belföldi piac ébren tartása a magyarországi duális gazdaság „első szektorát” is rövid távon ésszerű, természetes reakcióra késztette. A reálkeresetek múlt évi 4,8 százalékos visszaesését a Figyelő elemzése szerint a növekedés fő mozgatórúgójának számító lakossági hitelezés 26,4 százalékos növekedése igyekezett kiegyensúlyozni. A tisztán lakáscélú hitelek állományának bővülése csak 16,5 százalékos volt, miközben a fogyasztási hitelek slágertermékének számító szabad felhasználású jelzálogkölcsönök állománya 2007-ben 65 százalékkal növekedett. Nyilvánvalóan mindez globális megközelítésben sem valódi egyensúlyviszonyokat létrehozó, hanem mindenképpen rövid távú megoldás. E folyamat (amelyet akár az emberekre kiterjeszkedő sajátos bankprivatizációnak is nevezhetünk) azonban az ország teljes adósságállományának, valamint az önkormányzatok rohamosan növekedő eladósodásának emelkedési folyamatához kapcsolódva, az eladósodást többdimenziójúvá szélesítette és egyesítette. E globális, az államra, az önkormányzatokra, a hazai vállalatokra, majd az egyes emberekre kiteljesedő eladósodás évtizedes vagy akár generációs távlatokban mérhetetlenül beszűkítheti a gazdaság, a gazdaságpolitika, lényegében az ország egészének mozgási kereteit. A jövőt bezáró keretekből való kikerülés útja az egészséges belső szerkezetben megvalósuló, újrainduló növekedés.
Növekedés és foglalkoztatottság
A gazdasági növekedés, akárcsak a konvergenciakritériumok teljesítése, az euróövezethez való csatlakozás, a működőtőke-bevonás, az adórendszer megváltoztatása végső soron eszköz egy élhető, kiegyensúlyozott, biztonságos belső lét eléréséhez. Ennek az élhető, jobb jövőnek sok gazdasági és azon túli, értékeket, érdekeket hordozó eleme van. Ma a foglalkoztatottsági szint növelése az egyszerre eszközt és célt jelentő kulcsterep. Versenyképes, demográfiailag átgondolt és megalapozott szerkezetben való emelkedése (a termelés bővülésével, az európai, a globális és a belső piaci elhelyezési lehetőségek megteremtésével és kihasználásával) önmagában is a növekedéshez, a belső piac, a gazdaság erősödéséhez, magasabb elosztható forrásokhoz, a versenyképesség fokozódásához, a különbségek kiegyenlítődéséhez, belső kohézióhoz vezet.
Az Egyesült Államok más alapvető tényezők mellett csak a magas foglalkoztatottsági szint megvalósításával válhatott a globális világ meghatározó erőterévé. Ám a növekedés, a gazdasági és szociális egyensúly, az országok és integrációk versenyében a vezető helyét csak úgy biztosíthatta, hogy a magas foglalkoztatottsághoz magas (intézményi, technikai és humán) termelékenységet, magas reálbéreket kapcsolt, s kialakult e hármas célrendszer összhangja. Magyarországon a foglalkoztatottsági ráta 57 százalék, az Európai Unió átlaga 64 százalék körüli, az Egyesült Államoké 70 százalék feletti. Az elmúlt két évtized mérlege, hogy a magyarországi gazdaság globális (az egy főre jutó GDP-ben mért) fejlettsége a duális gazdaság multinacionális vállalatcsoportjainak eredményével is csak a 27 uniós tagállam átlagának 65 százaléka. Ám az egy főre jutó magyar reálkereset annak csupán 45 százaléka. A sokat és sok oldalról (kedvezőtlen mellékhatásai miatt jogosan is) bírált magyar minimálbér egyötöde a fejlett nyugat-európai országok szintjének. A globális versenyképesség és a szociális felemelkedés emiatt is együtt jelentkező gazdaságpolitikai feladvány.
Verseny a jövőért
A mai duális Magyarország ténye: a multinacionális cégek, miközben nagy közelítéssel a bruttó termelés felét, a foglalkoztatottaknak csupán negyedét-harmadát adják, azaz relatív foglalkoztatottsági mutatójuk alacsony. Mégis, ahol jelenlétük, tevékenységük visszafogott – így például Észak-Magyarországon, a Dél-alföldön és az Észak-alföldön – kétszer akkora a munkanélküliség, mint a multinacionális cégek koncentrációinak helyein. Gazdaságpolitikai fordulat nélkül a feszítő különbségek tovább nőnek. 2006-ban a legalacsonyabb és a legmagasabb munkanélküliségű régió közötti különbség 5,9 százalék volt, 2007-ben már 7,6 százalék. Egyszerre adódik és vetődik fel két tény: az elmúlt két évtized során a mára kialakult magyar gazdasági, tulajdoni, termelési szerkezetben nem lehet lemondani a transznacionális cégek jelentősen növekvő szerepéről a munkahelyteremtésben. De ugyanígy erősödő igazság: a kis- és középvállalati szektornak az állam, az európai uniós források és a kialakuló új gazdaságpolitika által támogatott megerősödése nélkül nem érhetők el a foglalkoztatási, de szélesebb összefüggésekben a gazdaság tartós növekedési és egyensúlyi céljaink.
Ma – sok nemzetközi példát felemlegetve – egyre gyakrabban hangoztatott politikai alaptétel egy új kiegyezés, a nemzeti egyetértés minimumának megfogalmazása. Az alaptétel igazsága megfellebbezhetetlen; a fordulat, az új pálya megvalósítása elkerülhetetlen. A könnyen megfogalmazható, közösnek hangzó felszín azonban – ahogy láttuk – sokszor elhallgatott kemény mélyrétegeket takar.
A XXI. század eleje az erőterek harcának világa. Állandó verseny a pályán maradásért, átmentésért, megerősödésért, új felosztásokért, a globális térnyerésekért, növekedésért, nemzeti fejlődésért, meghatározott (a közjót vagy részérdekeket szolgáló) érdek- és értékrendeket támogató államért, szabályokért, adórendszerért, szövetségesért, gazdaságpolitikáért. Verseny a jövőért, annak birtoklásáért. A jó szereposztásban, választásokban meghatározó eligazodási pont a politikailag naprakészen, újonnan meghirdetett vagy más oldalról következetesen vallott célok versenyvilágának és a hátrahagyott két évtized, annak különböző szakaszai megélt valóságának összevetése. A járható jövő: a globális világ, az Európai Unió, a magyar valóság kereteibe épített realista, önmagunk céljait következetesen és kitartóan érvényesítő gondolkodás és cselekvés.

A szerző közgazdász, intézetvezető egyetemi tanár