Mi a riporter dolga? A kérdés látszólag könnyen megválaszolható. A riporternek minket kell képviselnie, a mi kérdéseinket kell feltennie. A riporter szinte nem is látszik, mégis rajta múlik minden. Van újságíró, aki informálni szeret, a másik ütközni, igazságot kideríteni, oknyomozni, a harmadik kellemesen és hasznosan beszélgetni. Ki híres lesz, ki meg egész szakmai életét csendes szolgálatban éli. Mivel a versenyben kell a reklám, a kereskedelmi médiumok komoly pénzt és energiát fektetnek a sztárcsinálásra. Egykor a közszolgálatban is voltak sztárok, akkoriban, amikor csak egyetlen tévénk és rádiónk volt.
A Magyar Rádió mostani pénzkímélő sztárcsináló akciója úgy zajlik, hogy naponta ugyanazokat az embereket találjuk a mikrofon előtt, így előbb-utóbb híresek lesznek. Vizy Dorottya például olyan rádiós, aki megérdemli, hogy megismerjék. Egykor Kőszegi Gábor mellett dolgozott a Petőfi délelőttben, egy esztendeje naponta ül a Közelről című délutáni magazin mikrofonja előtt. A Közelről érdekes és változatos műsor, ez neki is köszönhető, meg a szerkesztő Gellért Andrásnak.
A riporter minőségének a mikrofon előtt van a mérőhelye. Orosz József vagy Bolgár György például azért rossz rádiósok, mert képtelenek elviselni, ha nekik nem tetszőt hallanak. Vizy Dorottya azért jó rádiós, mert anélkül tudja érzékeltetni a véleményét, hogy ezt el kellene mondania. A kérdésben ott a vélemény. Az elmúlt hét slágertémája a homoszexuális felvonulás volt. Uborkaszezonban hálás, jól gyúrható, a kormánynak meg amúgy is jól jön. Gyurcsány ilyenkor élre áll és védi a szabadságot. Csakhogy az már baj, ha a Védegylet is léket kap egy melegfelvonuláson. Ha egy erős társadalmi hitelességgel rendelkező, mindenkor jó, méltányos ügyekért harcoló társaság jeles személyiségekkel elkezd bomlani egy nyilatkozat miatt.
A mikrofon előtt tehát Vizy Dorottya. A telefon két végén Vida Gábor akadémikus, jeles genetikus és ökológus, a biodiverzitás szakértője, valamint Boda Zsolt szóvivő. Vida, a kilépő, azt mondja, vele nem egyeztették a nyilatkozatot (vélhetőleg még sok más taggal sem), és azzal ő nem ért egyet. Elég nagy baj valóban, ha egy civil szerveződés már úgy kezd intézményesülni, hogy valahol valakik kiadják a hivatalosnak képzelt véleményt. Vida akadémikus még azt is hozzáteszi, hogy bár maga soha nem ragadtatná magát semmiféle atrocitásra, de undorodik a homoszexualitástól, természetellenes dolognak tartja, evolúciós zsákutcának. És úgy gondolja, lehet otthon, a magánéletben gyakorolni, de nem
kell nyilvánosan mutogatni. Az
ágybavizelők sem rendeznek parádét. Boda Zsolt azt feleli, hogy a nyilatkozat nem a homoszexualitás megítéléséről szólt, hanem az alkotmányos alapjogok sérülése ellen emelt szót. Vizy Dorottya kérdez, hallgat, és okosan moderál. És bár érezhető, hogy mit gondol, nem kezd prédikálni, nem lepi el a hivatalos politikai korrektség. A gondolkodást meghagyja a hallgatónak. Nos, valahogy így kellene kinéznie a közszolgálatnak.
(Közelről, Kossuth rádió.)
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
