A többség szerint nőtt a korrupció

A lakosság 62 százaléka úgy gondolja, ma nagyobb a korrupció, mint tíz évvel ezelőtt. A helyzet megoldását inkább a Fidesztől várják az emberek, bár ebben a tekintetben egyik nagy párt sem meggyőző számukra – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A társaság megállapította, hogy az Orbán Viktor elleni baloldali lejárató kampány nem hozott átütő eredményt.

Munkatársunktól
2008. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy százalékkal, 42-ről 38 százalékra csökkent az előző havi felméréshez képest júliusban a Fidesz népszerűsége az összes megkérdezett körében, az MSZP-t a nyolcmillió választópolgár 18 százaléka támogatja (júniusban 19) – közölte a Nézőpont Intézet, felmérésüket a Heti Válasz megrendelésére készítették. A közvélemény-kutató társaság szerint a biztos szavazók tábora 4,2 millió fő, ennek 52 százaléka Fidesz-párti (júniusban 54), s csak 19 százalékuk voksolna az MSZP-re. A Nézőpont szerint tehát Orbán Viktor májusban, zárt körben tartott előadása és az itt állítólagosan elhangzottakra építő baloldali lejárató kampány a legnagyobb ellenzéki pártnak alig ártott, a kormánypártnak pedig alig használt.
A felmérés szerint ugyanakkor a szocialista pártgépezet csúcsra járatása erősítette Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló erős emberek belső hatalmi pozícióit, míg a pártelnök ellenlábasainak tekinthető szocialista politikusok támogatottsága csökkent. Bár a miniszterelnököt a megkérdezettek mindössze 26 százaléka látná szívesen a jövőben is fontos közéleti szerepben, Bajnai Gordonra már 41 (ez öt százalékpontos támogatottságnövekedést jelent), a közelmúltban szélsőséges érzelemkitörésekkel a figyelmet magára irányító Veres Jánosra pedig 36 százalék (ez hatpontos erősödés) mondta azt, hogy helye van a közéletben. Ezzel szemben Kiss Péter elfogadottsága 11 pontos zuhanás után 37 százalék, Szili Katalin hét pontot veszítve 57, Gráf József mínusz hattal 46 százalékon áll.
Figyelemre méltó a válaszadók korrupcióval kapcsolatos véleménye, eszerint a népesség 62 százaléka úgy érzi, hogy ma meghatározóbb része a közéletnek a „jogosulatlan előnyszerzés”, mint tíz évvel ezelőtt. Öt százalék azt felelte, hogy 1998-ban nagyobb volt a korrupció, mint most, 26 százalék nem érzékel különbséget ebben a tekintetben. A közvélemény-kutatás megállapítja, hogy az emberek inkább a Fidesztől várják a korrupció visszaszorítását, 26 százalék gondolja így. A probléma orvoslását csak 9 százalék várja az MSZP-től, a lakosság ötven százaléka azonban azon az állásponton van, hogy egyik nagy párt sem tekinthető a korrupció elleni küzdelem élharcosának.
Az ezer megkérdezett 46 százaléka úgy gondolja, hogy egyik párt sem képviseli a bérből és fizetésből élők érdekeit, 24 százalék szerint inkább a Fidesz, 13 százalék szerint inkább az MSZP teszi ezt. A szocialisták megítélése egy tekintetben kedvezőbbnek mondható, a közvélemény 30 százaléka őket tartja a reformok pártjának, a Fidesznél ez az arányszám 24 százalék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.