Aggasztó jelek a gazdaságból

Egyre több olyan jelzés érkezik a világ nagy és eddig jól teljesítő vállalataitól, amelyekből arra lehet következtetni, hogy új, kevésbé prosperáló korszak elé néz a világgazdaság. A bankszféra tragikus teljesítménye már közismert, ám a pénzintézetek mellett egyre több iparvállalat is komoly nehézségekkel küzd.

Munkatársainktól
2008. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német székhelyű Siemens-konszern például két éven belül több mint 16 ezer alkalmazottjától készül megválni, és befagyasztják a béreket is. Ugyancsak elbocsátásokat tervez a Telekom Austria, a Philips pedig éppen tegnap jelentette be, hogy bár növelte eladásait, nyeresége mégis a felére apadt. Az egyre inkább kibontakozó válság persze nem csak a nagyokat fojtogatja – és nem csak külföldön. A Coface hitelminősítő intézet felmérése szerint az év első fele a vállalati felszámolások időszakát jelentette Magyarországon. Január és június között hozzávetőleg ötszázötvennel emelkedett a felszámolási eljárások száma, s majd hétszázzal több végelszámolást indítottak, mint a múlt év azonos időszakában. A szakemberek a hazai fizetésképtelenségi helyzet további, drámai mértékű romlására számítanak, és a szakértők szerint javulás leghamarabb 2010-ben várható. Különösen rossz a helyzet Kelet-Magyarországon; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például január és június között kétszer annyi fizetésképtelenséggel összefüggő eljárást indítottak, mint a múlt év első hat hónapjában.
Bővebben a 13. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.