Akadály a Kossuth téren

Már a kétszavazatos elnökválasztási győzelme pillanatában sejteni lehetett, hogy Fodor Gábornak nem sok öröme telik majd az úgynevezett SZDSZ irányításában. A visszavágón alulmaradt, a csalással szerzett pártelnökséget egy évig viselő Kóka János például vonakodik lemondani a parlamenti képviselőcsoport vezetéséről, noha erre most a belső küzdelmekbe való nyílt beavatkozástól általában tartózkodó Demszky Gábor is nyers szavakkal felszólította. (Kókát „pusztán” a szokásjog, a demokratikus etikett és pártja érdekeinek egyéni ambíciói elé helyezése sarkallná erre, csakhogy ő a gyurcsányi normanélküliség lovagja.) De ha meg is oldódik valahogy ez a konfliktus, s a „kisgazdásodástól” rettegő szabad demokraták a kettős hatalom intézményesítése helyett Fodort vagy valamelyik emberét választják frakcióvezetőnek, a patthelyzet nem változik. A párt képviselői között többségben maradnak a bukott elnököt támogató, Kuncze-, Magyar-féle régi pártelit kliensei. Így viszont nemcsak az a kérdés, hogy miről állapodik meg esetleg Fodor Gábor Orbán Viktorral vagy bárki mással, hanem az is, képes-e ehhez az egyezséghez szállítani a parlamenti voksokat. Ne feledjük, Gyurcsány Ferencnek a többséghez csak néhány szabad demokrata szavazat kell; itt nyer jelentőséget a mihaszna „liberális” klientúra levakarhatatlansága az amúgy megvetett, de jól tejelő államról. Az „egyszázalékos” párt csak akkor élhet a parlamenti matematika szerinti kulcspozíciójával, ha egységes. Ma azonban éppen azt nem tudni, hogy a belpolitika legfeszítőbb kérdéseiben mi is az „SZDSZ” aktuális, belső konszenzust tükröző álláspontja. Milyen adócsökkentést is akar pontosan? Vagy: mit gondol a növekvő energia- és élelmiszerárak ellentételezéséről, a segélyezés monoki modelljéről?
Persze mások sincsenek sokkal jobb helyzetben. A tragikus nagyságot nélkülöző magyar Sziszüphosz négy éven belül harmadszor gyürkőzik neki a kormányzás feladatának (az első kísérletébe az ország, a másodikba a pártja is belerokkant), ezúttal formálisan kisebbségből. Lázas egyeztetések mutatják, hogy Gyurcsány Ferenc kabinetje még csak keresi a programját, amelynek egyszerre kellene orvosolnia a baloldal identitásválságát (jobb híján az osztogatás hagyományos módszerével) és elnyernie a „reformpárti” „SZDSZ” legalább külső támogatását. Az MSZP leginkább a legendás rajzfilmfigura, Garfield lustaságával jellemezhető vezetése szívesen szabadulna Gyurcsánytól, egy új miniszterelnöktől remélve a hitelesség visszaszerzését és a koalíció felújítását, de be kell látnia, hogy Fodor Gábor helyette nem végzi, nem végezheti el a brutusi munkát. A miniszterelnök pedig hatalmi praktikákkal, adóforintjainknak a kommunikációs gépezetbe pumpálásával, s amíg lehet, a rendeleti kormányzás fedezékéből igyekszik újabb heteket, hónapokat nyerni.
A polgári ellenzék a fentebb vázoltak miatt is aligha tudja egyelőre összegyűjteni a parlament feloszlatásához szükséges többséget, ráadásul a jobboldali bázis gyanakodva figyel bármifajta „alkudozást” az úgynevezett SZDSZ-szel. Akarja az előre hozott választást, de nem bármi áron. Fodor Gábor már maga sem erőlteti az általa felvetett, a Fidesz kétharmados győzelme esetére szóló feltételeket, így elutasítani sincs nagyon mit.
Minden forradalmi szándék és indulat nélkül, tárgyilagosan rögzítsük tehát a nyilvánvaló tényt: az életképes többség nélküli parlament az ország egészséges fejlődésének útjában álló legnagyobb akadállyá lett. A tegnapi, a saját vezért is figyelő fegyverhordozók jelenlétével terhelt Fodor–Gyurcsány találkozó sem bizonyított mást.