Az államfő ősszel jelöl új főbírót

2008. 07. 06. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holnaptól az eddigi helyettesek irányítják a Legfelsőbb Bíróságot, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács munkáját. Ma ugyanis lejár Lomnici Zoltán hatéves mandátuma. Hétfőn Lomnici a Legfelsőbb Bíróság teljes ülésén búcsúzott el kollégáitól. Holnaptól az LB-t Kaposvári Bertalan vezeti, az OIT-ot pedig Fazekas Sándor irányítja. Mint Kumin Ferenctől, a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetőjétől megtudtuk, az államfő ősszel állít új jelöltet. A korábban javasolt Baka Andrást – mint ismeretes – nem választotta meg a parlament. Azt nem tudni, hogy Bakát újra jelöli-e Sólyom László. Általános a vélemény, hogy az elnök a bírói apparátusból állít jelöltet, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetői vagy tanácselnökei közül kell választania. Kónya Istvánt, a büntetőkollégium vezetőjét, Wellmann Györgyöt, a polgári kollégium irányítóját és Kozma Györgyöt, a közigazgatási kollégium elnökét említik.
Tegnap egyébként Sólyom László a többszöri parlamenti kudarc után újabb adatvédelmi ombudsmant jelölt, Jóri András ügyvéd személyében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.