Olaszországban az adóhatóság minden hónapban megkapja a közüzemi szolgáltatóktól valamennyi cég számláját, s a bizonylatok alapján megbecsülheti, hogy az egyes cégek adóbevallásában szereplő jövedelem összhangban áll-e a fogyasztásukkal – nyilatkozta Szikora János a Gazdasági Rádiónak. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke szerint ezt a gyakorlatot idehaza is meg kellene honosítani. Leszögezte: mivel a változtatás nem igényel törvénymódosítást, az elképzelést beépítik az APEH most készülő, 2012-ig szóló stratégiájába.
*
– Az adatvédelmi szabályok nem teszik lehetővé, hogy az adóhatóság az összes hazai cég valamennyi közüzemi számláját bekérje – mondta kérdésünkre Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének alelnöke. A szakember kijelentette: ha az APEH egy adott társaságnál vizsgálatot indít, megszerezheti az érintett összes számláját. – Az adóhatóság csak egyedi ügyekben s kizárólag az eljárás alá vont adózók bizonylatait gyűjtheti össze. A hatályos jogszabályok nem adnak módot arra, hogy az adóhivatal a teljes vállalkozói réteg víz-, gáz- és villanyfogyasztásáról szóló számlákat elkérje a szolgáltatóktól – fogalmazott Vadász Iván.
A szakember szerint az adóhatóságnak nem újabb információk gyűjtésével kellene foglalkoznia, hanem inkább a már rendelkezésére álló adatokat kellene rendszerezni. Az APEH például tudomást szerez valamennyi gépkocsi- és ingatlanértékesítésről, a tapasztalatok mégis azt mutatják: e tényeket az eljárásokban nem használják fel. Tipikus eset, hogy az évek óta minimálbéren bejelentett vállalkozók luxusautókkal járnak. Ám az adóhatóság vizsgálatát nem a bevallott keresethez képest aránytalan értékű vagyontárgyak miatt indítja meg, hanem az érintettek rendszerint cégük tagi befizetései miatt kerülnek a hivatal látókörébe. Vadász szerint inkább a politikai korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépés erősítésére lenne szükség, ám ez a hivataltól kellő bátorságot és szakértelmet követelne meg.
– Az adóhatósági bejelentés is azt bizonyítja: az állam meg van győződve arról, hogy a hazai vállalkozói réteg lop, csal, és mindent elkövet, hogy megkárosítsa a költségvetést – mondta lapunknak Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke. Az érdek-képviseleti vezető szerint a kabinet csak ígérget, jelszavakat hangoztat, eközben intézkedéseivel hátráltatja a vállalkozások megerősödését.
– Hazánkban a társaságokat sújtó bürokratikus terhek mértéke duplája az uniós átlagnak, s ez csak nőhet, ha az adóhatóság elképzelése megvalósul – figyelmeztetett Vadász, aki attól tart, hogy a cégvezetőkön néhány tízezer forintos tételeket kér majd számon az APEH, többször behívatja őket, jelentéseket kér tőlük. – A kormány folyamatosan riogatja azt a vállalkozói réteget, amely a versenyszféra munkavállalóinak 72 százalékát foglalkoztatja – szögezte le Vadász György. Hozzátette: az adóhatóságnak a feketegazdaság szereplőit kellene félelemben tartania.
Felismertem a sztárokat, ettől Vitray iszonyat ideges lett
