Egyre romlik Gyurcsány Ferenc és a vele választások előtt együttműködési megállapodást kötő MSZOSZ viszonya. A konföderáció már az év elején tőle szokatlanul erős kritikával illette a kormányfőt, mondván: az egyezségükben foglaltakból – bérek felzárkóztatása, munkahelyteremtés – semmi sem teljesült, így az gyakorlatilag nincs érvényben. Az MSZOSZ-ben most attól tartanak: bár informális találkozókon a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az adórendszer átalakítása során nem nyúlnak a munkavállalói kedvezményekhez – például az ebédjegy, üdülési csekk, beiskolázási segély intézményéhez –, félő, hogy az SZDSZ-szel való alkudozás során megszüntetik ezeket a juttatásokat.
– Keménynek kell lennünk, és mindenképpen meg kell védenünk ezeket a kormánypolitikusoknak talán jelentéktelennek tűnő, ám a képviseltjeink számára nagyon fontos kedvezményeket – fogalmazott lapunknak az MSZOSZ elnökségének egyik, egyelőre neve mellőzését kérő tagja. Elmondta, hogy terveik szerint szeptemberre szövetségi tanácsülést hívnak össze, ahová meghívják a pénzügyi és a munkaügyi tárca vezetőit is. – Itt ország-világ előtt egyértelmű választ várunk majd kérdéseinkre, így az MSZOSZ 200–300 vezetője csak két módon állhat fel: megnyugtató válaszok, vagy annak tudatában, hogy szervezetenként 100–150 embert mozgósítani kell – érvelt a szakszervezeti vezető. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy ha kell, készek akár utcára is vonulni. Megtudtuk még: ha a szövetségi tanácsülésen nem is lesz jelen Gyurcsány Ferenc, de korábban egy politikai találkozóra késznek mutatkozott a kormányfő az MSZOSZ-szel. Itt egyebek között arra várnak választ tőle, hogy mire fordították a fejlesztésekre, munkahelyteremtésre kapott uniós pénzeket, mivel ezeknek egyelőre „semmi látszatja nincs”.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
