Az OTP vitte a prímet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe tegnap 217,99 pontos emelkedéssel, 20 343,12 ponton zárt, az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 1,08 százalékos erősödésnek felel meg. A részvénypiac forgalma 20,2 milliárd forint volt, a vezető papírok a Richter kivételével erősödtek.

Munkatársunktól
2008. 07. 19. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház üzletkötője rámutatott: hosszú idő után először jelent meg konkrét vevő az OTP kereskedésében. A befektető egész nap, a külföldi piacok hangulatától függetlenül, folyamatosan vásárolta a pénzpiaci részvényt. Úgy tűnik, hogy a 6000 forintos és a 6000 forint alatti szintek felkeltették a befektetők érdeklődését – tájékoztatta a távirati irodát. Sőre Balázs úgy látja, hogy ez az egész piacra is jellemző.
A Richter jelentős gyengüléssel kezdett, ám ezt a nap folyamán le tudta dolgozni – mondta az üzletkötő, hozzátéve: úgy tűnik, ezen az árfolyamszinten „mintha már be lenne árazva minden rossz hír”. A Richter hétfőn jelentette be a lengyel Polpharma megszerzésére irányuló tranzakció esetleges meghiúsulását. A gyógyszerrészvény kereskedését a tőzsde pénteken felfüggesztette, a papírt tegnap engedték vissza a parkettre. A Richter utolsó ára a pénteki felfüggesztés előtt 31 960 forint volt, ami az előző napi záróárhoz képest 240 forintos, 0,75 százalékos csökkenést jelentett. Tegnap a Richter 435 forinttal, 1,36 százalékkal 31 525 forintra gyengült, forgalma 1,97 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis 52,2 millió forintos forgalomban 140 forinttal, 0,90 százalékkal 15 350 forintra gyengült.
Az üzletkötő szerint ha a keddi konkrét vételi megbízások szerdán is jelentkeznek, további emelkedés várható. A Mol árfolyama 260 forinttal, 1,34 százalékkal 19 610 forintra nőtt, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 2,81 százalékkal 6220 forintra emelkedett, forgalma 12,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom egy forinttal, 0,14 százalékkal 735 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárdot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 29,55 ponttal, 1,35 százalékkal 2221,76 pontra emelkedett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.