Hazánk egyik leggyönyörűbb természeti területén álló csobánci vár megmentésért létrejött rendezvényt a Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium – Csobánc Váráért Alapítvány öt éve hívta életre. A végvári hagyományőrző seregszemle elsődleges célja, hogy a befolyt összegből folytatni tudják az 1250-ben épült vár megmaradt falainak és a hozzá vezető útnak a rekonstruálását. A szépséges tanúhegyek által övezett Gyulakeszin holnaptól tehát három napig igazi középkori forgatag fog megelevenedni: lovasfelvonulások és erőpróbák váltják majd egymást.
A kirakodóvásáron a korabeli kézművesipar hagyományait ismerhetjük meg, megkóstolhatjuk a helyi borokat, vagy ahogy errefelé nevezik, a hegy levét. A gyerekek megismerkedhetnek a szalmavárfoglalás rejtelmeivel, és felfedezhetik a korabeli játszóházakat. A történelmi kort idéző programok mellett zenei koncertek is várják a Gyulakeszire látogatókat (akik szállást is találhatnak a községben).
Holnap este a Kormorán, szombaton Tom White és Barátai, majd Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, vasárnap pedig a 100 Folk Celsius zenél majd.
Ha már Csobáncon járunk, kötelező körbejárni az öreg vulkánt, a környező hegyeket. Feledkezzünk bele a tapolcai és a Káli-medence festői látványába, hazatérés előtt pedig látogassuk meg a Balaton-felvidéki pincészetek bármelyikét, hogy teljes legyen a hétvégi kaland.
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
