Négy mozzanatot említett a szombathelyi Fidesz–KDNP frakció szóvivője, Lazáry Viktor tegnap, ami miatt arra gyanakszanak, hogy nyomul a szocialista párt helyi élcsapata a város felsőoktatási intézménye felé. A legfrissebb: László Győző, az MSZP szombathelyi szervezetének elnökségi tagja augusztus 1-jétől a Savaria Egyetemi Központ (régi nevén Berzsenyi Dániel Főiskola) elnöki hivatalának vezetője lesz. A másik mozzanat: Ipkovich György MSZP-s polgármester hitvesét nemrégiben egy eladdig nem létező intézmény, az egyetemi központ levéltárának vezetőjévé nevezték ki. Itt külön érdekességnek tartja a jobboldal, hogy a kinevezett Ipkovichné idevágó pályázatát az egyetem vezető testületei éppúgy leszavazták, mint ugyanazon hölgy korábbi pályázatát a könyvtár vezetésére. A harmadik mozzanatban lapunk tudomása szerint némiképp téved a Fidesz–KDNP, azt állítván, hogy Kondorosi Ferenc, az Új rend program kormánybiztosa már 2007 decemberétől az egyetem alkalmazásában áll. Mint megtudtuk, Kondorosi megpályázta a jogtudományi intézet egyetemi tanári címét. Ezt a szenátus és a Magyar Akkreditációs Bizottság támogatásáról biztosította, ám a köztársasági elnöki kinevezés még várat magára.
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal első embere, Kondorosi főnöke Vas megyei MSZP-elnök is. A szocialisták egyetemi ambícióinak negyedik bizonyítéka a Fidesz–KDNP szerint az a bő egyéves történet, miszerint Nemény Andrást, a kormánypárt városi frakcióvezetőjét nevezték ki a felsőoktatási intézmény stratégiai bizottságának elnökévé.
Ipkovich György szombathelyi városvezető nem kívánt munkatársunknak nyilatkozni, mondván, felesége nem közszereplő. Gadányi Károly, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának elnök-rektorhelyettese – László Győző kinevezője az elnöki hivatal élére – viszont állította, a posztok betöltésénél semmi szerepe nincs pártszempontoknak.
Mint mondta, László Győző a második pályázatás során, egyedüli pályázóként nyerte el a hivatalvezetést, miután az első pályázat szintén egyetlen pályázóját elutasították. Ipkoviché nem régi levéltárvezetői kinevezéséről csupán annyit kívánt közölni, hogy korábban könyvtárvezetővé mást nevezett ki a polgármester neje helyett, s az a levéltár pedig, amelynek végül mégis az élére került Ipkovichné, lényegében csak egy pincebeli irattár.
Felborult egy sétahajó a Duna-deltában, többen meghaltak
