Botfülű karmester

Valamikor a boldogtalan kádári időkben egy szovjet karmester vendégeskedett az Operaházban. A magyar zenészek nem akarták úgy játszani Mozartot, mint egy csasztuskát, ezért idegrohamot kapott, és a pálcát is eltörte. „Maguk nem úgy játszanak, ahogy én vezényelek!” – üvöltötte vöröslő fejjel. Mire az első hegedűs felemelkedett és így szólt: „Nagy baj lenne, ha úgy muzsikálnánk, ahogy ön dirigál.” Ez juthat eszünkbe, ahogy a miniszterelnök kommunikációs erőlködését látjuk. Ahelyett, hogy az államapparátus rutinjára támaszkodna, nagy energiákat fektet abba, hogy értő karmester benyomását keltse. Ragaszkodik az utolsó hamis taktushoz is, még ha ki is kell rúgatnia az egész zenekart a koncertmestertől az üstdobosig. Egy kínai aforizma szerint az embereket a saját sorsuk elrontásáról a legnehezebb lebeszélni. A műbaloldali milliárdost is hiábavaló fáradozás eltéríteni attól, hogy mind gyorsabban trappoljon azon az úton, amelyet gondosan vakszolnak, síkosítanak számára saját párt- és elvtársai.
Tulajdonképpen nem is az a kérdés, mi az az ok, ami miatt nem maradhatnak hatalmon a magukat szocialistának nevező erők. Helyesen úgy teendő fel: mi az, ami egyáltalán még mellettük szól? Kvízkérdés is lehetne: van-e valami, amit jól csinálnak? Jelen állás szerint kizárólag a balsajtó maradék lojalitásában és a kommunikációs offenzívában, az agresszív propagandára ömlesztett milliárdokban bíznak a kormányoldalon. Egyetlen reményük az, hogy az emberek inkább hisznek a bugyuta reklámfilmeknek és szórólapoknak („Magyarország benned van”), mint a saját riasztó napi tapasztalataiknak. Amikor már hó közepén elfogy a család pénze, a rezsiszámlák meghaladják a fizetés, illetve a nyugdíj teljes összegét. Látszólag nem is múlik el nyomtalanul a sok vérverejtékes kormányimázs-erőfeszítés. A szakadatlan dezinformáció valamit azért hozott a konyhára. A sikoltozó kórus Orbán Viktornak a Kéri-körben elmondott beszédét rövid távon nem teljesen sikertelenül forgatta ki. Kicsit aszott a termés, de mégiscsak az ő fáradozásaik gyümölcse, hogy egyes közvélemény-kutatások szerint némi nyomot csak hagyott a lakosság egy részében a lehallgatott beszéd kiszemezett elemeinek kitartó félremagyarázása. Legalábbis a Medián felmérése szerint egy kevéssel csökkent a távolság a Fidesz és az MSZP között. Igaz, nehéz elhessegetni a kételyt: vajon mitől borítékolhatjuk előre egyes, kormányzati megbízásokkal kistafírozott közvélemény-kutató cégek későbbi eredményeit? Mint ahogy valami azt súgja, hogy a Szonda Ipsos némiképp hasonló kimutatással fog előállni, mint a Medián. A Nézőpont Intézet kutatása viszont egészen minimális távolságcsökkenést mutatott ki a két nagy párt között.
De ha mondjuk a Medián számai állnak közelebb a valósághoz, vajon mi következik mindebből? Vajúdtak a hegyek, és nevetséges egér született. Örömtüzeket mégsem gyújthatnak az MSZP háza táján, mert most már mondjuk csak kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint rájuk. Egy valódi baloldalival, József Attilával szólva: sekély e kéj. Ahhoz képest, hogy nem is hegyeket, hanem egész hegységláncolatokat mozgattak meg az álbaloldalon, hogy hiteltelenítsék a konkurenciát, meglehetősen karcsú az eredmény.
Az MSZP mindenesetre magára vessen, hiszen pont nekik sikerült olyan képzetet kialakítaniuk a társadalomban, hogy küszöbön állnak a parlamenti választások. Ilyen nehéztüzérséget, kommunikációs szőnyegbombázást ugyanis kizárólag a kampányidőszak hajrájában szabad bevetni. A mostani kormányfő vezérletével brutális ellenzékről, sőt a szegény szocialistáknak a Fidesz által történő üldözéséről (!) dőlnek a hírek a kormánypárt portájáról. A nyugdíjasok kilátásait meg egyenesen úgy festik le, mintha egy jobboldali kormány végromlásba döntené őket. Hiába, mert annyi már most megállapítható: nem jött be a PR-pankráció. A puskapor – sőt az egész lőszerraktár – viszont alaposan el lett lőve. Jó volt ellenben ez az egész kudarcos Kéri-kör elleni görcsöléses-szájtépéses offenzíva valami fontos felismerésre. Ha tényleg az volt a jeges rémület tárgya, hogy a Fidesz akár kétharmadot is megszerezhet egy előre hozott választáson, akkor lecsillapodhatnak a hivatásos aggódók. Lám, egyes közvélemény-kutatások szerint ez a bizonyos rettegett kétharmados többség nem jönne össze a jobboldalnak. Immár semmi indok nincsen arra, hogy a józan belátás elemi követelményeinek is ellentmondva kapálóddzanak a balliberális oldalon a választópolgárok előtti megméretéstől. Továbbmegyünk: kimondottan az MSZP és az SZDSZ érdeke a mihamarabbi voksolás, ha igaz, hogy addig célszerű ütni a vasat, amíg meleg. Ma még a jelek szerint meg tudnák akadályozni az alkotmánymódosításhoz is elegendő jobboldali győzelmet. De vajon mi lesz később?
Ha a kormányzásképtelen kampányfő tovább szorgoskodik a miniszterelnöki poszton, előbb-utóbb még az 1990-es tíz százalék körüli eredmény is csak lányregényekbe illő ábrándos álomkép marad. A kisebbik neoliberális csendestárs pedig, először a rendszerváltás óta, aknamunkája jól megérdemelt jutalmaképpen alulról szagolhatja a végén a parlamenti küszöböt. Meg kell hát ragadniuk a soha vissza nem térő alkalmat, mielőtt elillan… Kezdik érezni az MSZP parlamenti frakciójában is, hogy Gyurcsány nemcsak a lakosságot használja ágyútöltelékül a modernizációnak nevezett rombolás frontján, hanem őket is. Suchman Tamás őszinte mondata arról, hogy Gyurcsányt az SZDSZ ültette a nyakukra, ennek a megnyilvánulása. Lassacskán rájönnek, hogy amit az illető személy reformretorika címén előad, nem más, mint üzletszerű képzelgés, aminek fejlettebb országokban a (büntető)jog eszközeivel szabnak gátat.
Nemcsak a fenségest, de a borzalmast is csak egy lépés választja el a nevetségestől – aktualizálhatjuk a miniszterelnökre és kapcsolt részeire a szólást. Lehet látni, hogy a nyárra a kisebbségi kormány – megszabadulva a parlament ballaszttól – kedvenc eszközét akarja felmelegíteni: a rendeleti kormányzást. Ha hinni lehet a baljós jeleknek, még ezt is továbbfejlesztik: minek ide még a rendelet is? Immáron feltalálták a levélkormányzást, amikor levélben utasították a hatóságokat, hogy a vállalkozások TEÁOR-számaival kapcsolatos jogszabályt nem kell betartani, hiszen ősztől úgyis megváltozik a szabályozás. Veres János pénzügyminiszter a köztévé reggeli adásában már komplett kabaréjelenetet produkált, amikor nemcsak az adócsökkentések mibenlétére nem tudott választ adni, de arra sem, hogy mikorra tervezik az adóváltozások kidolgozását, bejelentését. Nehéz feladatra vállalkozott: adócsökkentésként kell az adóemelést kommunikálnia, amelyet egyetlen valamirevaló háziasszonynak sem lehet „eladnia”. A miniszterelnök pedig a TV2 Mokkájában lefegyverzőnek szánt idült mosolyával házi csúcsot döntött, mivel nem volt hajlandó konkrét választ adni egyetlen kérdésre sem. „Bonyolult kérdések ezek” – hangzik a kioktató típusfelelet lassanként minden felvetésre. Miközben minden folyamatosan rohad az országban. A korrupció olyan méreteket ölt, hogy az már a jogbiztonságot veszélyezteti – ahogy az Amerikai–Magyar Gazdasági Kamara elnöke fogalmazott. Egyben bízhatunk: a társadalom és a közigazgatás védekező ösztöne működésbe lép, s nem hajtják végre az egyre inkább pszichiátriai segítségre szoruló csoportosulás direktíváit. A botfülű karmesterek csapkodhatják a pulpitust: a zenekar már rájuk sem hederít.