Őrizetbe vettek egy pedofíliával gyanúsított huszonegy éves brit férfit Prága egyik külvárosában, ahol két éven át rejtőzött a felelősségre vonás elől – adta hírül a távirati iroda. A fiatalember 2003 és 2006 között Nagy-Britanniában követte el gyerekek sérelmére szexuális bűncselekményeit. A cseh rendőrség az Interpol kérésére folytatott nyomozást az illető kézre kerítésére. A nemzetközi rendőri szervezet ugyanis információi alapján feltételezte, hogy az említett férfi Csehországban rejtőzködik.
A pedofil bűncselekmények akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatók a Cseh Köztársaságban. Valószínű azonban, hogy nem Csehországban állítják bíróság elé a vétkest, hanem kiadják Nagy-Britanniának. A cseh rendőrségnek ugyanis nincs tudomása arról, hogy a brit férfi cseh földön is elkövetett volna hasonló bűncselekményeket. A gyanúsított épp odébb akart költözni, amikor elfogták július 15-én egy bérelt prágai lakásban.
A bevándorlási hivatal szinte ellenőrzés nélkül osztogatja az állampolgárságot Németországban
