Az okinavai szigetcsoport, amelynek Okinava városában lévő amerikai főkonzulátusát tegnap érte Molotov-koktélos támadás, a második világháború vége után amerikai ellenőrzés alatt maradt, majd 1972-ben került vissza japán fennhatóság alá.
A Csendes-óceánban, Tokiótól mintegy ezerötszáz kilométerre délre fekvő Okinava ad otthont a Japánba telepített amerikai katonai létesítmények 75 százalékának, itt található a távol-keleti országban állomásozó ötvenezer amerikai katona több mint fele.
Az amerikai hadsereg és haditengerészet egységeinek jelenléte ellen nem először tiltakoznak az okinavaiak. Februárban például heteken át tartó tüntetéssorozat kezdődött, miután kitudódott, hogy egy amerikai katona állítólag megerőszakolt egy tizennégy éves lányt. Azelőtt 1995-ben tartottak komoly tiltakozó akciókat az okinavai amerikai bázis katonái ellen, amikor egy tizenkét éves lányt erőszakolt meg három amerikai katona. A Japánban tartózkodó amerikaiak Japánban tartózkodásuk óta több ezer bűncselekményt hajtottak végre, tavaly például 46 katonájukat tartóztatták le a japán hatóságok. Az amerikai–japán megegyezés értelmében ugyanakkor a katonák cselekedetei nem tartoznak a japán törvények hatáskörébe, így a bűnösök legtöbbször nem kerültek bíróság elé.

Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el