Iraki gyakorlat? Iráni híradások szerint az Irakban található amerikai bázisokat igénybe véve az iraki légtérben gyakorlatozik az izraeli légierő, hogy felkészüljön az Irán elleni támadásra. Az irániak az iraki védelmi minisztérium tisztviselőinek közlésére hivatkozva jelentették meg a hírt. A beszámolók szerint a gépek Jordánia felől érkeztek, s Haditha mellett szálltak le, ahonnan a busehri atomlétesítmény öt perc alatt elérhető. Az iraki védelmi minisztérium később alaptalannak nevezte a jelentést, s tagadta az izraeli gépek érkezését. (MN)
Kivonná az Irakot megszálló haderő zömét 2010-ig Barack Obama – derül ki a de facto demokrata elnökjelölt cikkéből, amely hétfőn jelent meg a New York
Times online kiadásában. A fekete illinois-i szenátor 16 hónapos, 2010 nyarára biztonságosan befejezhető kivonulásról ír Mike Mullen tengernagyra, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjére hivatkozva, aki szerint az Egyesült Államoknak nem lesz elegendő erőforrása afganisztáni küldetése befejezéséhez, amíg nem csökkentette iraki szerepvállalását.
Az ezzel párhuzamosan nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok szerint Obama népszerűségi előnye jelentősen, három százalékpontra csökkent republikánus riválisával, John McCainnel szemben. Az illinois-i szenátor
támogatottsága most 44 százalék, míg az Arizonában regnáló McCainé 41, ami látványos veszteség az egy hónappal ezelőtti 15 százalékpontos szakadékhoz képest.
A kegyvesztés valószínű oka, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint Obama több kulcsfontosságú kérdésben is megváltoztatta korábban hangoztatott nézetét csak azért, hogy ebből előnyt kovácsoljon magának. Korábbi ellenkezésével szemben támogatta például azt a törvényt, amely jogi mentelmet adott a 2001. szeptember 11. után törvényi felhatalmazás nélküli illegális lehallgatásokban érintett távközlési cégeknek. A pálfordulás várható volt, hiszen Obamának a közép felé nyitva kell megnyernie az ingadozó választók szimpátiáját – írja a Newsweek kommentárja.
Közben felzúdulást váltott ki az Egyesült Államokban a The New Yorker című magazin hétfői számának címlapján közölt karikatúra, amely Barack Obamát, a várható demokratapárti elnökjelöltet hagyományos muszlim ruhában, feleségét pedig terroristaként ábrázolja, amint a pár éppen összeüti öklét a Fehér Ház ovális irodájában. A szatirikus rajzon a politikus szandált és turbánt visel, Michelle Obama vállára vetve gépfegyver lóg. A háttérben egy amerikai zászló ég a kandallóban, a falra akasztott kép pedig Oszama bin Ladent ábrázolja.