Három pécsi kertvárosi iskolából kettőt ítéltek bezárásra rossz statikai állapotra hivatkozva. Az Árpád fejedelem és az Illyés Gyula általános iskolát a legutóbbi vizsgálatokat követően életveszélyesnek nyilvánították. A harmadik, Testvérvárosok terei iskolába egy évig járhatnak még a gyerekek. A hirtelen döntés több száz diák és pedagógus számára teszi kérdésessé a szeptemberi tanévkezdést.
Az IMS-technológiával készült létesítményeknél komoly statikai problémák merültek fel, ezért döntött a baranyai megyeszékhely városvezetése az iskolák azonnali bezárása és felújítása mellett. A 18-25 évvel ezelőtt készült épületek szerkezeti felülvizsgálatát utoljára 2002-ben végezték el, de akkor egyik esetben sem találtak olyan hibát, amiért be kellett volna zárni bármelyiket is. A mostani vizsgálatot követően Meixner András alpolgármester elismerte: az Illyés Gyula iskola esetében azonnali bontásra, míg az Árpád fejedelemnél a szerkezet mielőbbi megerősítésre van szükség. Mivel a bontási és felújítási munkálatok költsége több milliárd forintra rúgna, a pécsi vezetés állami segítségben bízik, vagy a központi költségvetés vis major keretéből számít támogatásra.
Bognár László helyi önkormányzati képviselő (Fidesz) megdöbbenésének adott hangot a hirtelen döntést illetően, mivel elmondása szerint az ügyben nem volt előzetes egyeztetés a pécsi oktatási bizottságban, amelynek ő is tagja. A gyerekek elhelyezéséről annyit mondott, ha a város vezetése körültekintőbb lett volna, a szakértői döntést megelőzve nem értékesítette volna a közelben található, használaton kívül lévő óvoda ingatlanát, amelyet június közepén adott el áron alul a Hit Gyülekezetének.
Megépítette a majomkirály autóját a BYD
