Elolvadt a sarki jég a kutatók talpa alatt

Úszó jégtáblára telepített orosz kutatóállomás tudósait evakuálták tegnap az Északi-sarkon. A mentőakciót az tette szükségessé, hogy a globális felmelegedés miatt a vártnál gyorsabban, rekordsebességgel olvad a jég a bázis alatt.

Hírösszefoglaló
2008. 07. 24. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jégtörő segítségével ért célba tegnap az a mentőhajó, amelyet még pénteken indítottak útnak egy orosz sarkkutató állomás bajba jutott tudósaihoz az Északi-sarkon. Az úszó jégtábla, amelyen tavaly szeptember óta dolgozott 21 kutató, jóval korábban indult olvadásnak, mint gondolták, ráadásul a Norvégiához tartozó Spitzbergák szigetcsoport melegebb vizei felé sodródott –, adta hírül a BBC.
Az öt kilométer hosszú és három kilométer széles jégtábla az eredeti tervek szerint egy teljes éven át adott volna otthont a bázisnak. Az ott dolgozók a fél éven át tartó sarki éjszaka és a körülöttük ólálkodó jegesmedvék fenyegető közelsége ellenére mindeddig kitartottak, de most azt kellett látniuk, hogy átmeneti szállásuk ijesztően zsugorodik, már csak hatszáz méter hosszú és háromszáz méter széles. Amikor a sodródó jégtábla már csak harminc-negyven kilométerre volt a Spitzbergák melegebb vizétől, kénytelenek voltak segítséget kérni, és most már úton vannak a sarkvidéki kikötőváros, Murmanszk felé.
Az orosz sarkkutatókat mindazonáltal nem érte váratlanul, ami történt. Nem sokkal korábban az Egyesült Államok és Kanada szakértő csoportjai is aggasztó prognózisokat adtak közre. Azt jelezték, hogy a szezonális olvadás az idén négy héttel korábban kezdődött, mint bármikor azelőtt, és a jég sokkal gyorsabban zsugorodik, mint a rekordernek számító tavalyi évben.
Az orosz sarkkutatók 1937 óta alakítják ki bázisukat úszó jégtáblákon. A most félbeszakadt expedíció tagjainak azonban tavaly már az is három hétbe telt, hogy alkalmas szálláshelyet találjanak. Korábban csak minimálisan három méter vastag jégtáblára telepedtek le, most azonban hosszas keresgélés után is be kellett érniük egy másfél méteres alkalmatossággal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.