Eltűntek az idős gondozott milliói

A földhivatali bejegyzés hívta fel a figyelmet a pókaszepetki idősotthon igazgatójára, aki a gyanú szerint ajándékozás címén a nevére íratta egy idős lakó két ingatlanát, és két takarékbetétkönyvét is magához vette összesen csaknem tízmillió forint értékben. A körjegyzőség feljelentése nyomán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csalás gyanújával indított nyomozást.

Berta Hajnal
2008. 07. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még márciusban ajándékozás címén – ügyvédi közreműködéssel – az idősotthon igazgatójának tulajdonába került az egyik 78 éves lakó két ingatlana. Erre a pókaszepetki polgármesteri hivatal dolgozói figyeltek fel nemrégiben. Gyanújuk tovább erősödött, miután beszéltek a beteg házi gondozójával. Szerinte ugyanis szellemi állapota miatt kizárható, hogy a néni bármiről is rendelkezhetett volna, így az sem valószínű, hogy elajándékozta nagyjából ötmillió forintot érő lakásait.
Srágli Miklós körjegyzőtől megtudtuk, a képviselő-testület május 23-án tárgyalta az ügyet, és úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít a Szent Marcella Idősek Otthona vezetője ellen. Ezután tételesen végignézték az összes lakó vagyoni helyzetét, széfjeit és a nyilvántartásokat. Ekkor derült ki, hogy az idős asszony két, összesen több mint négymillió forintról szóló takarékbetétkönyve is eltűnt. Csak hetekkel később került elő egy elismervény, amely szerint ezeket a gondozott átvette az igazgatótól. A vezetőt menesztették, és a rendőrségen is feljelentést tettek – mondta a körjegyző. Hozzátette, hogy a 2006 nyarától itt ápolt nénit ritkán, egy-másfél évente látogatta meg egyetlen hozzátartozója. Az unokahúg tavaly ősszel szeretett volna kölcsönt kérni a nagynénjétől, de akkor azt a választ kapta az igazgatótól, hogy rokona szellemi állapota miatt nem döntésképes – írta tegnap a Zalai Hírlap. A rokont ugyanis az igazgató nem tájékoztatta arról, hogy a néni tavaly novemberben agyérkatasztrófán esett át. Így végképp furcsa, hogy alig fél évvel később miként rendelkezhetett a nagy értékű ajándékozásról. A lap újságírója a beteg asszonyt is megpróbálta megszólaltatni, de nem kapott tőle értelmezhető választ.
Salamon Róbert, a Zala megyei rendőrség ügyeletese érdeklődésünkre annyit mondott, hogy a gazdaságvédelmi osztály nyomozást indított csalás gyanúja miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.